A 15-39 évesek harmada tervez külföldi vakációt, negyede pedig fesztiválozna – derül ki az Ifjúságkutató Intézet kutatásából.
Mint a közvélemény-kutatás eredményeiből kiderül, a 40 év alattiak 54 százaléka költségcsökkentés miatt lemondott a nyaralásról az elmúlt félévben. A 35 és 39 év közöttiek közel 60 százaléka pedig költséghatékonyabb vakációt szervez, az ennél fiatalabbakra ez kevésbé jellemző.
Az iskolai végzettség emelkedésével a kutatás szerint az is jellemzőbbé válik, hogy az eredeti elképzelések nem változnak: míg az alapfokú végzettségűek 61 százaléka, addig a diplomások 43 százaléka mondott le a nyaralásról idén.
A 40 év alattiak 32 százaléka tervez legalább egy hetet külföldön nyaralni, és itt is jellemző, hogy az iskolai végzettség emelkedésével nagyobb a hajlandóság a külföldi útra.
A külföldi nyaralási terveket alapvetően befolyásolja a megkérdezettek pénzügyi helyzete: az anyagi gondok nélkül élők közel háromnegyede (73 százalék) gondolkodik külföldi nyaralásban, míg a financiális nehézségekkel küzdőknek csupán tizede (12 százalék).
A 15-29 év közöttiek 29 százaléka tervez idén fesztiválozni – 2020-ban, a koronavírus-járvány évében ez az arány 16 százalék volt.