Épülnek a Borfesztivál bódéi a Széchenyi téren

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Hamarosan kezdődik a 27. Szegedi Borfesztivál. Habár több mint egy hét múlva kezdődik, a Széchenyi téren már felsorakoztak a bódék.

Május 12-én pénteken veszi kezdetét a 10 napos Borfesztivál, ami ismét Szeged egész belvárosát belepi majd a Széchenyi tértől a Dugonics térig – az utolsó három napban pedig a Dóm téri kavalkád és a Hídivásár is kezdetét veszi.

A képek alapján már most látszik, hogy idén sem lesz kisebb a fesztivál, mint eddig:

Az idei fesztivál a tavalyi Bortérhez hasonlóan teljesen készpénzmentes lesz – annak ellenére, hogy ez sokakban felháborodást váltott ki.

A főfellépők tavalyhoz hasonlóan a Dóm téri színpadon kapnak helyet, akik Delhusa Gjon, Charlie és a Best of Geszti lesznek idén. Furcsa egybeesés, hogy Geszti Péter ,,world-musical”-jének ősbemutatója is épp Szegeden lesz, a Szabadtéri Játékokon. Még furcsább, hogy ráadásul a Best of Geszti nem is túl régen, 2019-ben volt utoljára a Borfesztivál főfellépője.

Hogy milyen áron lesznek kaphatók idén a borok és pontosan hány borpincészet is látogat ki a rendezvényre, az még kérdéses.

Előző sztori

Ismét meghosszabbították a fokozott ellenőrzést a vármegyében

Következő sztori

Nem tudni, mi okozta az újszegedi férfi halálát