Sport

Ötödikre sikerült legyőzni a Veszprémet

Ötödikre sikerült legyőzni a Veszprémet

2023. április 15., szombat
Ötödikre sikerült legyőzni a Veszprémet

Ősszel az idegenbeli alapszakasz mérkőzésen egyszer, az elmúlt négy hétben a Bajnokok Ligájában kétszer, a Magyar Kupa döntőjében egyszer nyert a Telekom Veszprém az OTP Bank-Pick Szeged ellen. A szombati bajnoki találkozó sem volt tét nélküli, a szegediek a győzelmükkel és a hátralévő meccseken a papírforma érvényesítésével az alapszakasz első helyét szerezhették meg.A veszprémi keretből Omar Jahja, a szegediek közül Bánhidi Bence, Sebastian Frimmel és Kent Robin Tönnesen hiányzott.

Telt ház és rangadóhoz illő hangulat fogadta a csapatokat. Szoros küzdelemmel nyitott a rangadó, hol az egyik, hol a másik csapat vezetett egy góllal. A félidő felénél még egy góllal a Veszprém vezetett, majd egy olyan hat perc következett, amiről hetek óta álmodtak a szegedi szurkolók. A Bodó Richárd és Rosta Miklós támadásban, a kapuban pedig Mikler Roland extra teljesítményt hozott, így a 22. percben már három góllal vezetett a Pick. A félidő végére a Veszprémnek nehezen, de sikerült visszatornázniuk magukat egy gólra. (I. félidő: 18-17)

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

A második játékrészt egy fokkal jobban kezdték a vendégek, de nem tudott előnybe kerülni, sőt a 40. percben már a Veszprémnek kellett időt kérnie két gólos hátránynál. A 41. percben Matej Gaber találta el Nedim Remili orrát, a játékvezetők videózás után piros lapot adtak a szegedi játékosnak, így Rosta Miklós maradt az egyetlen beállója a hátralévő időben a kékeknek. Nem zökkentette ez ki a hazaiakat és szoros védekezés mellett pontos támadásokkal tartották maguknál az előnyt. Mikler Roland bravúrokat hozott, Rosta Miklós pedig támadásban és védekezésben is parádézott. A fiatal szegedi játékos az 59. percben hibázott először lövést, de akkor már kilenc gólnál járt. Az utolsó másfél percben ugyan a Veszprémnek esélye volt kiharcolnia döntetlent, de a rendkívül koncentráltan játszó szegediek nem hibáztak, sőt a végén egy kínaival kettőre növelték az előnyüket. (Vége: 30-28)

A szegediek, ha nem hibáznak a hátralévő bajnoki meccseiken és érvényesítik a papírformát, akkor a bajnoki döntőben pályaelőnnyel indulnak a Veszprémmel szemben, azaz a párharc Szegeden kezdődik és ha harmadik meccsre kerül sor, az is a Pick Arénában lesz majd.

KÉZILABDA, FÉRFI NB I
OTP Bank-Pick Szeged–Telekom Veszprém 30–28 (18–17)
(részletes jegyzőkönyv hamarosan)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.