Indul a tavaszi fesztiválszezon, a héten lesz a Toros Pálinkafesztivál

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Lényegében tökéletes időzítéssel érkezik meg a tavasz: amellett, hogy a héten már 20 fok körüli lesz a maximum hőmérséklet, a csillagászati tavasz és a nyári időszámítás is ezen a héten köszönt ránk – nem beszélve az idei első szabadtéri programsorozatról.

Március 23. és 26. között rendezik meg a XII. Toros Pálinkafesztivált. A kézműves- és gasztrofesztivál idén is a Dóm téren kapott helyet. A rendezvény 2009-es születésétől fogva a városi fesztiválszezon nyitóakkordja, ahol hazai húsipari kistermelők, pálinkafőzdék és kézműves gasztronómiai különlegességek legjavával találkozhatnak a kilátogatók.

Tavaly a járvány miatt még korlátozott, visszafogott formában tartották meg a fesztivált, idén azonban visszatér a böllérverseny, de lesz káposztafőzőverseny, és graffiti verseny is.

A fesztivál napzáró programjaként a hazai zenei világ számos képviselője szórakoztatja majd a bulizni vágyókat a fesztivál színpadán, de a 4 nap alatt gyerekprogramokkal és vetélkedőkkel találkozhatnak a kilátogatók.

A fesztivál a Magyar Pálinka Lovagrend ünnepélyes felvonulásával valamint a fesztivállátogatók köszöntésével kezdődik.

Előző sztori

Ismét csökkent a véradási kedv a vármegyében

Következő sztori

Gyorsított eljárásban ítélték el a csongrádi késes rablót