Közélet

A zöldtanácsnok szerint jobban néz ki a foghíjas napvitorla

A zöldtanácsnok szerint jobban néz ki a foghíjas napvitorla

2023. március 16., csütörtök
A zöldtanácsnok szerint jobban néz ki a foghíjas napvitorla

A mai nappal elkezdték megfúrni a Kárász utca épületeit, hogy további napvitorlákat szerelhessenek fel.

Három ütemben kerülnek majd fel a napvitorlák a Kárász utcára. A felszerelést a Széchenyi tér felől kezdik és úgy haladnak a tavaly kikerült próbaverzió felé. A munkálatok időtartamát május végére saccolja Mihálik Edvin.

Közösségi oldalára egy térképet is feltöltött a tervezetről, amely alapján jól láthatóan foghíjas lesz a napvitorla. Ennek okáról a Délmagyarnak azt mondta, nem szeretne egy „csőszerű képződményt létrehozni” és szerinte a hangulat is jobb, ha vannak foghíjak a napvitorlában.

Azonban ebbe az állításába gyorsan belebukott, ugyanis a Délmagyar információi szerint az Acapella cukrászda tulajdonosa nem engedélyezte a napvitorla felszerelését.

Az Acapellán túl lesz egy másik foghíjas rész is, ami szintén nem azért lesz ilyen, mert a zöldtanácsnoknak így jobban tetszene, hanem azért, mert az utca közepe felé egy üveghomlokzatú ház található, amelyre nem szerelhető fel a tartószerkezet.

Ígérete szerint idén ősszel leszerelik a napvitorlát, azonban ez már a próbaverziónál is elhangozott, mégis az adventi időszakban is egészen balkáni összhatással díszelgett, amelyről itt írtunk.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.