Ketten pályáznak a Szegedi Szimfonikus Zenekar igazgatói posztjára

Cikkünk frissítése óta eltelt 8 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A hétfői határidő lejártáig ketten nyújtottak be pályázatot a Szegedi Szimfonikus Zenekar igazgatói posztjára.

Újra pályázik a zenekart jelenleg igazgató Gyüdi Sándor, Liszt Ferenc-díjas karmester, aki korábban tíz évig a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatója volt, mellette ellátta a Szegedi Szimfonikus Zenekar vezető karmesteri és művészeti vezetői posztját is.

Kihívója Hamar Zsolt Liszt Ferenc-díjas karmester, érdemes művész. Az 54 éves karmester 2017 márciusától 2020 júliusáig a Nemzeti Filharmonikus Zenekar zeneigazgatója volt, korábban a Pannon Filharmonikusok zeneigazgatói tisztét töltötte be. Több mint két évtizede rendszeresen vezényel a Magyar Állami Operaházban.

Mint azt korábban megírtuk,a Szegedi Nemzeti Színház vezetésére hárman nyújtották be pályázatukat. A jelenlegi igagató, Barnák László mellett Peller Károlya, az Operettszínház művésze, és Tóth Péter, az SZTE-BBMK dékánhelyettes, zeneszrző is leadta pályázatát.

A szakmai bíráló bizottságnak március 8-ig kell dönteni arról, hogy a közgyűlésnek kit javasol a két intézmény élére, ezt követően, várhatóan az áprilisi közgyűlésen születik majd meg a végső döntés. A pályázat kiírása szerint mindkét intézmény vezetésére ötéves, határozott munkaidejű szerződést köt majd a szegedi önkormányzat július 1-jétől.

Előző sztori

Dr. Fendler Judit: A dél-alföldi régióban előbb-utóbb mindenki kapcsolatba kerül az egyetemmel, ami óriási felelősség

Következő sztori

A román szövetség hallani sem akar a nagy-magyarországos zászlókról