Közélet

Hárman pályáznak a színház főigazgatói posztjára

Hárman pályáznak a színház főigazgatói posztjára

2023. február 7., kedd
Hárman pályáznak a színház főigazgatói posztjára

Benyújtotta pályázatát a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatói posztjára az SZTE BBMK dékánhelyettese, Tóth Péter érdemes művész zeneszerző.

Alkotótársként csatlakozott hozzá Nagy Viktor, a Magyar Állami Operaház volt főrendezője, Seres István Pipu rendező, művészeti intendáns és Hamar Zsolt Liszt Ferenc-díjas karmester, aki ezzel egyidőben a Szegedi Szimfonikus Zenekar igazgatói pozícióját is megpályázta-tájékoztatta a Délamagyart Seres István Pipu, a mórahalmi Kolo Szerb Kulturális Központ és a Patkó Lovas és Szabadtéri Színház korábbi igazgatója.

Tóth Péter pályázatát egy művészeti összefogással együtt pályázik

A szegedi teátrum irányítására alakult művészi összefogás számíthat Kesselyák Gergely Liszt Ferenc-díjas karmester, érdemes művész is, aki mind színházi rendezőként, mind karmesterként számos produkciót jegyzett már Szegeden, ésPál Tamás, Liszt-díjas karmester nagyra munkájára is.

Seres István Pipu elmondta, hogy céljuk újraépíteni egy nemzetközi operakultúrát Szegeden, és szeretnénk egy egészen új típusú színházi rendszert létrehozni, amelyben a Szegedi Szabadtéri Játékokra a jelenleginél nagyobb produkciók tudnak érkezni.

Mint azt megírtuk, a jelenlegi igazgató Barnák László már korábban jelezte, hogy újrázna, míg Peller Károly, a Budapesti Operettszínház művésze vasárnap, az IH-ban rendezett operettgálán jelentette be, hogy indul a főigazgatói székért. Hozzájuk csatlakozott most alkotótársaival együtt Tóth Péter.

A Szegedi Nemzeti Színház és azzal együtt a Szegedi Szabadtéri Játékok főigazgatói posztjára kiírt pályázatokat hétfőig lehetett benyújtani a szegedi önkormányzathoz.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.