Hírzóna

Deutsch Tamás: Gyurcsány feleségének eltűnése felér egy beismeréssel

Deutsch Tamás: Gyurcsány feleségének eltűnése felér egy beismeréssel

2023. február 18., szombat
Deutsch Tamás: Gyurcsány feleségének eltűnése felér egy beismeréssel

Deutsch Tamás szerint Gyurcsány Ferenc feleségének ugyanakkor más botrányos ügyekkel, így a guruló dollárokkal, valamint a baloldal által importált, Budapesten járókelőket verő terroristákkal kapcsolatos kérdésekre is választ kellene adnia.

A dollárbaloldalként elhíresült azon botrányra is reagálnia kellene, amelyben kiderült, hogy a tavalyi országgyűlési választás során négymilliárd forintnyi dollár gurult Amerikából a baloldal kampányába. A Fidesz EP-képviselője úgy véli, hogy az üggyel kapcsolatban eddig nyilvánosságra hozott két titkos­szolgálati részjelentés alapján az mára már világossá vált, hogy a baloldal ebben az ügyben is vezetője, Gyurcsány Ferenc gyakorlatát folytatja, és hazudnak reggel, délben meg este. Rámutatott:

a baloldali pártok a kampány előtt ugyanis azt állították, hogy fel sem merülhet külföldi támogatás, amikor pedig lelepleződtek, akkor azt, hogy erről nem is tudtak, semmit sem láttak, nem is voltak ott.

Mára ráadásul kiderült az is, hogy a guruló dollárok jelentős része, legalább egymilliárd forint a DK-hoz köthető Oraculum 2020 Kft.-hez került, amely az EzaLényeg.hu nevű propagandaportál felelős kiadója – emelte ki a Fidesz EP-képviselője a Magyar Nemzetnek adott interjújában.

Dobrev Klára legutóbb nem kevesebb mint negyed éve, tavaly november 14-én jelent meg a nyilvánosság, ezen belül is a sajtónyilvánosság előtt az úgynevezett árnyékkormányinfón, azóta egyetlen alkalommal szerepelt a baráti ATV-ben, illetve csupán közösségi oldalán oszt meg bejegyzéseket. 

A teljes cikk IDE kattintva érhető el.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.