Mi Hazánk: kivégezheti a szegedi vállalkozókat az önkormányzat

A vállalkozók érdekében tartott sajtótájékoztatót Dr. Tímár Tamás a Mi Hazánk képviseletében az IKV székháza előtt.
A politikus arra hívta fel a figyelmet, hogy a szegedi önkormányzati tulajdonú bérlemények, ingatlanok bérleti díját minden évben az infláció mértékével megegyező mértékben emeli meg az önkormányzat. A Mi Hazánk szerint ebből kifolyólag jelenleg csak az önkormányzatnak van lehetősége arra, hogy segítse a vállalkozókat.

Tímár hangsúlyozta, ha az önkormányzat megemeli a vállalkozók által a vállalkozásuk üzemeltetése érdekében bérelt ingatlanok bérleti díját, azzal gyakorlatilag kivégzi őket.

Hozzátette, ebben az esetben az amúgy is megfizethetetlen rezsiköltségek mellett már csak a bezárás lesz az egyetlen lehetőség és alternatíva a vállalkozók számára, ez pedig szükségszerűen a családokra is ki fog hatni.

Dr. Tímár Tamás rávilágított, ha a bérleti díj inflációval azonos mértékű emelése miatt kell bezárnia egy vállalkozásnak, azáltal az önkormányzat is komoly bevételtől esik el.

A Mi Hazánk ezért arra kéri az önkormányzatot, ne emelje meg a jelenlegi bérleti díjakat az olyan ingatlanok vonatkozásában, amelyeket a vállalkozások, vállalkozók bérelnek az önkormányzattól.

Előző sztori

Napokon belül megnyithat a makói McDonald’s

Következő sztori

Adományt kapott a szegedi gyermekklinika