Megtalálták a meggyilkolt feleséget

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Megtalálták felesége holttestét annak a szegedi férfinak, aki tegnap kora este jelentette be, hogy meggyilkolta őt.

Ahogy a SzegedMa is beszámolt róla, tegnap este 18 óra 30 perckor egy férfi azzal kereste fel a rendőrséget telefonon, hogy megölte a feleségét. A bűncselekmény egy társasházban történt.

A rendőrök a bejelentő ingatlanjában megtalálták házastársa holttestét.

A 45 éves feltételezett elkövető feladta magát a rendőrségen. A nyomozók előállították és kihallgatták, emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult ellene eljárás. A rendőrök kezdeményezték letartóztatását.

Legutóbb tavaly júniusban történt hasonló bűneset Szegeden: akkor egy gyógyszerész ölte meg korábbi szerelmét és annak udvarlóját.

Előző sztori

Nyílt nap lesz a Szegedi Tudományegyeten

Következő sztori

Péntektől olcsóbban tankolhatunk