Botka László és a kilövési engedély

Szeged baloldali politikusai, élükön Botka Lászlóval fennen hirdetik, hogy ez a legszolidárisabb, legszabadabb város széles szép hazánkban. Tucatjával bizonyosodott be, hogy ez csak akkor igaz ha valaki vagy valami (például egy szervezet):

  • baloldali
  • utálja a Fideszt és a mostani kormányt
  • feltétel nélkül áll Botka László mellett.

A Fidesz irodánál elkövetett Molotov-koktélos gyújtogatás könnyen komolyabb tragádiába is torkolhatott volna, hiszen egy lakóingatlan alatti irodában akart tüzet csinálni az elkövető – leéghetett volna a teljes háztömb is akár. De már maga az a tény, hogy valaki erőszakos cselekedettel kíván érvényt szerezni, józan és normális gondolkodással elitélendő.

Ezzel akarva, vagy akaratlanul, de azt sugallta híveinek, hogy aki Szegeden jobboldali, az másodrendű. Az nem számít, azzal szemben bármi elkövethető, a legalantasabb, legsötétebb bűncselekmény is. Hallgatásukkal szentesítették a kilövési engedélyt – akár így is lehetne értelmezni, hogy csöndben maradtak.

Több mint egy teljes nap eltelt a Molotov-koktélos támadás óta, de Botka László eddig virágokról posztolt és értekezett. Mintha ebben a városban minden a legnagyobb rendben lenne. Pedig nagyon nincs rendben, és ez időnként a felszínre is tör. Hol csöndesebben, elkeseredetten; hol így: erőszakkal, és ostoba pusztítási vággyal. Hát ilyen várost csinált Botka László!

Előző sztori

Szijjártó Péter: a háborúnak minél előbb véget kell vetni, csak a béke jelent megoldást

Következő sztori

Országosan is egyedülálló gazdaságtudományi tábort az SZTE