Egészség

Rasszista, ezért átnevezik a majomhimlőt

Rasszista, ezért átnevezik a majomhimlőt

2022. június 15., szerda
Rasszista, ezért átnevezik a majomhimlőt

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) rövidesen átnevezheti a majomhimlőt, mivel az már nem csak Észak-Afrikában, hanem Amerikában és Európában is terjed, így megbélyegzően hat az elnevezése.

A döntés egy héttel azután született, hogy több mint 30 tudós aláírt egydokumentumot, amelyben azt írták, sürgősen szükség lenne a vírus új „nem diszkriminatív és nem megbélyegző” osztályozására. Mint a petícióban írják, „a médiában és sok tudós között is egyre elterjedtebb a narratíva, ami Afrikához, Nyugat-Afrikához vagy Nigériához próbálja kapcsolni a jelenlegi globális járványkitörést”. A „nemzetekre, földrajzi régiókra, gazdaságokra és emberekre gyakorolt ​​szükségtelen negatív hatások minimalizálása érdekében” ezért a vírus fejlődését és terjedését kellene figyelembe venni.

A WHO főigazgatója, Tedros Adhanom Ghebreyesus keddi bejelentésében úgy fogalmazott, a vírust körülvevő megbélyegzést és rasszizmust kell csökkenteni annak átnevezésével, mivel már nem csak Kelet- és Közép-Afrikában terjed. A WHO honlapján jelenleg a vírus kongói és nyugat-afrikai variánsáról írnak.

A petíció arra is kitér, hogy a médiának nem kellene felhasználnia illusztrációként himlősérült afrikaiakat, mikor nyugati országokban kitört járványokról írnak.

A majomhimlő egyébként már Magyarországon is megjelent, ugyanakkor valószínűleg nem ez lesz a következő koronavírus-járvány.

(via Telex)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.