Egy kis lépés a megoldás felé a Cserepes soron

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Néhány héttel ezelőtt írtuk meg, hogy a Cserepes sor 9-14 lakói megoldásra várnak, merthogy finoman szólva is rossz és nehéz körülmények között élnek. Ráadásul az ingatlanjuk társtulajdonosa,

az önkormányzat nem nevezhető gondos gazdának.

A lakók arra panaszkodnak, hogy több alkalommal is keresztbe tettek nekik, túlszámlázták a vízdíjat, vagy éppen egy vaskosabb összegű hulladék elszállítást akartak kiszámlázni a lakóknak.

Van mit elszállítani, de nem mindegy hogyan és mennyiért.

Chovanecz Katához, a Fidesz önkormányzati képviselőjéhez is eljutottak az ügyek, aki „civilben” társasházak közös képviseletével foglalkozik. Az ő segítségével sikerült összehívni a tulajdonosok közgyűlését, ahol a 3 órás egyeztetés végén legalább annyit elmondhattak: a nulláról el tudták mozdítani az ügyet.

Az ingatlanok környékén, a korábbi, szomszédos épületek bontásából visszamaradt, illetve a jogcím nélküli lakásfoglalók által odahordott hulladékok eltakarításában a lakók megtették az első lépéseket. Korábban az önkormányzat, minden egyeztetés nélkül 3,5 millió forintot számlázott a szeméthegy felszámolására, mondván veszélyes hulladékról van szó.

A lakók viszont úgy döntöttek, hogy saját maguk kezdik el a terület megtisztítását.

Hétfőn már elkezdődött a munka.

-Az eredeti tervek szerint kedden kezdték volna a lakók a terület takarítását, de már hétfőn nekifogtak. Jeleztük a társtulajdonosnak, hogy kedden várjuk a segítséget, a tulajdoni hányaduk arányában, reméljük reggelre megérkeznek-mondta Chovanecz Kata, aki hétfőn is segítette a munkát a Cserepes soron.

Előző sztori

Irodalom három keréken

Következő sztori

Leváltották Mihálik Edvint a szegedi Momentum éléről