Politika

Közel 2 milliárd forint érkezett településfejlesztésre a megye 1-es választókerületben

Közel 2 milliárd forint érkezett településfejlesztésre a megye 1-es választókerületben

2022. március 28., hétfő
Közel 2 milliárd forint érkezett településfejlesztésre a megye 1-es választókerületben

Gémes László, a Csongrád-Csanád megyei közgyűlés elnöke és Bartók Csaba, a megye 1-es választókerület kormánypárti képviselő-jelöltje ismertette a részleteket

Az Csongrád-Csanád megyei egyes választókerületbe összesen közel 2 milliárd forintnyi támogatás van biztosítva a Széchenyi Terv 2021-2027 –es költségvetési időszakában, az úgynevezett TOP-1.5.1-20-as programban.

Gémes László, a megyei közgyűlés elnöke ismertette, hogy a megyében, ha az összes város összes forráskeretét nézzük, akkor 110 milliárd forintos támogatás érkezett.

Kitért arra is, hogy összesen 66 pályázat érkezett a települések részéről, amit sikeresen benyújtottak a megyei önkormányzathoz, majd hangsúlyozta, hogy a megye 1-es választókerületében vannak már elbírált és nyertes pályázatok is.

Bartók Csaba, a Csongrád-Csanád megyei 1-es választókerület Fidesz-KDNP-s képviselő-jelöltje ismertette a részleteket.

A magyar vidék ebben a választókerületben is részesült a hatalmas összegű támogatásokban

-kezdte az ismertetést.

Bartók Csaba kiemelte, ha a választókerületéhez tartozó 6 kistelepülést nézzük, akkor összesen közel 2 milliárd forintos támogatásról beszélhetünk. Majd részletezte a megnyert pályázatokat:

  • Elkészülhet a Szeged táblától Tiszasziget végéig a bekötőút új burkolata 5,6 kilóméteres szakaszon 911 millió forintból.
  • Deszken az „Élhetőbb Deszk” programban összesen 505 millió forintot kapnak a fejlesztésekre
  • Tiszaszigeten sport-, és családi park létesítésére 150 millió érkezett
  • Kübekházán a csapadék- és belvízmentesítésére 110 millió forintot kaptak
  • Klárafalva faluház fejlesztésére 50 millió forintot kapott
  • Újszentiván Petőfi utcai játszóterének felújítására 125 millió forintot kapott
  • A Deszki bölcsőde udvarának a fejlesztésére 16 millió forint érkezett

Ezeken felül több pályázatot is benyújtottak az önkormányzatok, és elbírálás alatt vannak.

A kistelepüléseken kívül Szeged is 26 milliárdos fejlesztési csomag előtt áll, aminek a jóváhagyása a további egyeztetések alkalmával fog megvalósulni.

Gémes László hozzátette, hogy Szeged városa volt az, aki elsőként benyújtotta a 300 oldalas fejlesztési stratégiát, és a város ennek tükrében tud majd a későbbiekben forrásokhoz jutni

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.