/

Növényekben és gombákban előforduló daganatellenes vegyületeket vizsgáltak az SZTE-n

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Növényekből és gombákból kinyerhető daganat- és mikrobaellenes, illetve kardiovaszkuláris hatású vegyületeket vizsgáló ötéves kutatási program zárult le a Szegedi Tudományegyetemen.

Hohmann Judit, a projekt szakmai vezetője az eredményeket bemutató online konferencián elmondta, a 962 millió forintos összköltségvetésű programban vegyületeket szolgáltató, szerkezetkutatást, illetve bioaktivitást vizsgáló csoportok vettek részt az SZTE négy – orvos-, gyógyszerész-, fogorvos- és természettudományi – karáról.

A szakemberek biológiailag aktív anyagokat vontak ki mohákból, magasabb rendű növényekből és gombákból, valamint félszintetikus vegyületeket állítottak elő, majd elvégezték ezek kémia és farmakológiai jellemzését, ami után megtörtént az azonosított hatóanyagok optimalizálása, kisebb módosításokkal hatásuk fokozása – közölte az akadémikus.

A kutatók 32 növény, valamint nyolc kalapos gomba anyagcseretermékeit tanulmányozták, több mint háromszáz vegyületet azonosítottak, ezek közül 107 új hatóanyag.

A vizsgált vegyületek között találtak daganat- vagy áttétképződés-ellenes, antivirális, illetve antimikrobális hatóanyagokat, és azonosítottak olyan molekulákat is, amelyek csökkentik a multidrogrezisztencia kialakulását.

Hatalmas ismeretanyag született

A kísérletek során vizsgáltak olyan szívritmuszavarok kezelésére alkalmasnak tűnő vegyületet is, amelyek a jelenleg alkalmazottaknál enyhébb mellékhatásokat okoz.

A projekt hozzájárult régóta alkalmazott gyógynövények hatásmechanizmusának megismeréséhez is. Azonosították a többi közt azokat a vegyületeket, melyek a római kamilla (Chamaemelum nobile) simaizomgörcs-oldó hatását eredményezik.

A kutatási programban több mint száz tudományos publikáció született. A projekt fontos célja volt a tudományosutánpótlás-nevelés is: a program keretében 16 doktorandusz már megvédte értekezését, és még több PhD-hallgató a közeljövőben fejezi be tanulmányait.

Előző sztori

Csak az oltottak védettségi igazolványa lesz érvényes februártól

Következő sztori

Kormányinfó: már a negyedik oltást is kérheti, aki akarja