Politika

Orbán már nehezen menne negyedik oltásért

Orbán már nehezen menne negyedik oltásért

2021. december 21., kedd
Orbán már nehezen menne negyedik oltásért

Lezajlott az évzáró, nemzetközi Kormányinfó, melyet Orbán Viktor miniszterelnök tartott. A sajtótájékoztatón sok kérdés és bizonytalanság is elhangzott a járványhelyzetet és a jövő évi választásokat illetően is.

Arról már röviden írtunk korábban, hogy közel 10 millió omikron-specifikus Pfizer-vakcináról kötött megállapodást az Unióval a magyar kormány, ahogy arról is, hogy a gázárakról nem született megállapodás. Azonban még ezeknél is fontosabb dolgokról esett szó.

Még nem lehet tudni, hogy lesz-e negyedik oltás, de a harmadikhoz kötnék a védettségit

Bár a járványügyi adatok jelenleg kedvezőek Magyarországon, az omikron-variánssal kapcsolatos aggályok továbbra sem csitulnak. Sőt, a BioNTech vezetője kijelentette, hogy az új variáns fertőzését még három oltással sem lehet csillapítani - a súlyos lefolyású betegséget számát azonban továbbra is. Ezzel párhuzamosan az is kiderült, hogy a cég már dolgozik egy omikronra specializált oltóanyagon, amiből mi is kapunk 9 és fél millió adagot.

Orbán ennek fényében azt mondta, hogy három oltás az omikron ellen is jó és jelenleg erre fog a kormány fókuszálni. Olyannyira, hogy ha nem is rögtön újévkor, de a hamarosan a harmadik oltáshoz köthetik majd a védettségi igazolványok érvényességét.

Mint ahogy a kormányfő az újságírói kérdésre nyilatkozott, negyedik oltásra már ő is nehezebben menne el, mivel nem szeretné, hogy a sok oltástól olyanok lennének az emberek, mint az ementáli sajt. Azt is hozzátette, hogy bár kézenfekvő lenne a kötelező oltás bevezetése, de nagy ellenállást váltana ki a magyarokból, így azt továbbra sem tervezik.

Az Index kérdéseire úgy felelt, hogy a Szputnyikkal oltottak utazási nehézségeit továbbra is próbálják nemzetközi szinten megoldani, de eleddig vastag falakba ütköztek. A kínai vakcina esetében más a helyzet, hiszen azt a WHO jóváhagyta.

Azt is kiemelte, hogy bár korábban Ausztriát tekintette ,,laborvárosnak" a védekezést illetően, ez egy ideje már nincs így, mert amíg a szomszédban továbbra is korlátozásalapú a járványügyi stratégia, addig Magyarországon már oltásalapú.

A gazdaság és a választások is szóba kerültek

A kormányfő újfent ismertette, hogy a jövő évtől számos, korábban soha nem látott gazdasági tényezőt állítanak fel: ezek közül is kiemelte a 25 év alattiak SZJA-mentességét, a családok adóvisszatérítését és a 13. havi nyugdíj visszaépítését.

A pedagógusok béremeléséről azt mondta Orbán, hogy igaza van a pedagógusoknak: a 10 százalékos béremelés önmagában nem fogja megoldani a problémát. Ez azonban nem csak a kormány szándékán, hanem a gazdaság teljesítményén is múlik, hogy mit lehet és mit nem.

A választásokkal kapcsolatban is több kérdést kapott a kormányfő, azonban ezeket javarészt azzal a válasszal hárította el, hogy a választási kampányt a választások előtti 50 napban kívánják meghatározni, addig is ilyen kérdésekkel nem foglalkozik.

Ennek ellenére annyit röviden elmondott, hogy a külföldi, kiemelten az amerikai befolyást a választásokra ki kell zárni.

Márki-Zay Péter rezsicsökkentéssel kapcsolatos megjegyzéseire pedig annyit mondott: ,,Sok mindent láttam már ebben a szakmában, de ilyet még nem." Ennek kapcsán pedig azt is hozzátette: elképzelhető, hogy lesznek még a választások előtt népjóléti intézkedések.

ÉS végezetül az is hosszú idő után kiderült: Novák Katalin lesz a Fidesz államfőjelöltje.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.