A Fidesz kitart a rezsicsökkentés mellett

Cikkünk frissítése óta eltelt 5 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Úgy tűnik, hogy 2021 végére teljesen ismertté vált a baloldal kormányprogramja, amelynek egyik kíméletlen eleme a rezsicsökkentés megszüntetése

– mondta Dunai Mónika, a Fidesz országgyűlési képviselője a közmédiához hétfőn eljuttatott videónyilatkozatában.

A kormánypárti politikus hangsúlyozta: Márki-Zay Péter, a baloldal választott vezetője “ostobaságnak” nevezte a rezsicsökkentést, amelynek szerinte csak egyetlen módja van, mégpedig az, ha kevesebb vizet, áramot és gázt használnak a háztartások.

De itt nem állt meg, ugyanis mindenkit, aki támogatja a rezsicsökkentést, “sötétben tartott, trágyával etetett gombának” nevezett – tette hozzá Dunai Mónika. Emlékeztetett: az üzemanyag világpiaci árának emelkedését követően a magyar kormány november 15-én befagyasztotta az üzemanyagárakat. Márki-Zay Péter azonban ezt is megtámadta – fűzte hozzá -, és azt mondta, hogy semmilyen szociális komponenst nem tart indokoltnak.

A baloldal láthatóan továbbra is a multinacionális cégek oldalán van, továbbra sem a magyarokat támogatja – jelentette ki a fideszes képviselő. A Fidesz ezzel szemben ki fog tartani a rezsicsökkentés mellett, és nem hagyja, hogy elszabaduljanak a villany-, a gáz- és az üzemanyagárak, ahogy az sok más európai országban történt – hangoztatta Dunai Mónika.

Előző sztori

2022 is a családokról szól

Következő sztori

Zebra Zone-koncert lesz kedden a szegedi Agórában