Mint arról tegnap beszámoltunk, Botka László és Nagy Sándor büntetőjogi ügyben tartózkodtak tegnap a gyulai bíróságon, ami miatt Szabó Bálint egy kisebb ámokfutásba is belekezdett. De mi is pontosan ez az ügy, ami miatt januárban újra a vádlottak padján kell ülniük? Összefoglaljuk.
A történet 2009 végén kezdődött el, amikor Szeged uniós támogatást nyert a Mars tér felújítására. Az addigi bérleti szerződéseket felmondták, azonban az árusítók az eddig ott tartott pavilonjaikat nem bontották el, a város ezért pert indított. A jogerős ítélet megszületése előtt az akkori cégvezető 2009 novemberében szerződést kötött négy elárusítóhely áthelyezéséről, melyek közül az egyik a mostani pótmagánvádló. Bár a pavilonok bontása egyszerűbb folyamat lett volna, a vádlott inkább az áthelyezés mellett döntött.
A megállapodás végül abban merült ki, hogy a pavilonok épségben maradnak. Csakhogy ezt végül a kivitelező megszegte.
13 kereskedő 18 Mars téri pavilonját kezdték átpakolni a piac bezárása után 2009 november 29-én, melynek igazgatósága senkit nem engedett be a területre. Még a kereskedőket és a sajtó megjelent képviselőit, valamint politikusokat sem. A hangulat rendkívül feszültté vált, a rendőröknek is közbe kellett avatkozni. A pavilontulajdonosok ekkor már tiltakoztak az áthelyezés ellen, ugyanis valaki kiszivárogtatta a számukra, hogy titokban bontani kezdték azokat – ami viszont szembement a megállapodással. Ezzel nagyjából 20 kereskedő vált károsulttá, az okozott kár pedig nagyjából összesen 36 millió forint.
Több dózerolásra ítélt épületben voltak még elraktározva áruk, ami miatt a kereskedők rendőri védelmet is kértek. A kivitelező azonban nem foglalkozott ezzel. A mostani magánindítvány indoklása szerint a megállapodás megszegése nem következett volna be, ha felsőbb utasításra, vagyis a városvezetés döntése értelmében nem kellett volna eltérniük tőle.
Ezáltal pedig Botkáékat vádolják.
Az ügyben azóta már reagált lapunknak a Gyulai Törvényszék is, erről itt olvashatnak.
via Délmagyar