Átadták a felújított Oskola utcát

Ma reggel a Somogyi könyvtárral szemben hivatalosan is átadták az új Oskolai utcát. A kerékpárosok mostantól az út két oldalán, külön sávon közlekedhetnek.

Nagy Sándor alpolgármester beszédében azt mondta: a szegedi kerékpárosok többszöri kritikus tömegének eredménye az új Oskola utca, amely egyelőre a Dóm tértől a Stefánia-Vár utca kereszteződésig készült el.

Az alpolgármester azt is ismertette: a felújítások következő szakaszát december közepéig érhetik el, amikor is várhatóan a Színházi körforgalomig elkészült az új út. Igaz, az Oskola utca sincs még kész teljesen, mivel a gyalogjárda még nem járható. Azonban a képviselő elárulta, hogy a Stefánia felújításának része lesz egy buszsáv is a trolik számára, hogy ,,ne az autós forgalommal versenyezzenek.”

Hogy mire is kell figyelni a felújított útszakaszon és a Hídfőnél, azt itt szedtük össze. Előre szólunk: el lehet felejteni az eddigi rutint.

A reggeli ködben olvasói fotókat is kaptunk a környékről. Így néznek ki az új jelzőlámpák reggel, háttérben az új szakasz egy részével:

És a kerékpársávok teljes valójában:

A kereszteződésnél pedig így néz ki:

Előző sztori

Így vette birtokba 150 zenész a Bánffy-kastélyt Erdélyben

Következő sztori

Szabó Bálint koronavírusos lett