Kormányinfó: a munkaadók oltásra kötelezhetik a munkavállalókat

Cikkünk frissítése óta eltelt 8 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Fotó: MTI/Illyés Tibor

Csütörtök délelőtt kezdődött a Kormányinfó, ahol Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter bejelenti a kormány aktuális döntéseit. Annyit már előre lehetett tudni, hogy szó lesz többek között a járványhelyzetről, az energiaválságról amely Európában zajlik.

Itt a kötelező oltás lehetősége

Rögtön a járványhelyzet romlásával kezdte a sajtótájékoztatót Gulyás, ahol a napi adatok ismertetése után elmondta, hogy a sokféle előrejelzésben közös az a pont, hogy ugrásszerű növekedést várhatunk a negyedik hullám során, továbbá emelkedni fog a kórházak terhelése is – azonban nem kerülnek majd annyian súlyos állapotban, mint az előző időszakokban.

A helyzet intézkedéseket indokol, a kormány intézkedésekről döntött és napokon belül hatályba léphet a rendelet, amely a következőeket fogja tartalmazni:

  • A munkaadók szervezeteinek javaslatára a cégek jogot kapnak, hogy a munkavégzés feltételeként előírják a védőoltást
  • A közösségi közlekedési eszközökön a maszkviselés kötelező
  • Az egészségügyi intézményekben látogatási tilalom jön, a szociális intézményekben erről a vezető dönthet
  • A munkaadó szabadon dönthet a kötelező oltásról. Ez az első és a második oltásra vonatozik
  • Felmentést kérhetnek az oltás alól, akiknek orvosi igazolás áll rendelkezésükre, hogy nem kaphatnak
  • Fizetés nélküli szabadságra lehet küldeni azokat, akik nem oltatják be magukat. Ha 1 évig nem veszik fel az oltást, akkor meg lehet szüntetni a munkaviszonyt – fogalmazott.
  • Az első oltást december 15-éig kell felvenni a munkavállalóknak, ahol ezt elrendelik
  • Mindenki azt a típusú oltást veheti majd fel, amelyiket szeretné

Újságírói kérdésre azt is közölte a miniszter, hogy 2022 végére készen kell lennie a debreceni oltóanyaggyárnak, ahol a cél a saját, magyar fejlesztésű vakcina gyártása lesz. Amíg erre nem lesz megfelelő eljárás, addig vásárolt licensz alapján gyártják majd az oltóanyagot.

Alkotmányellenes lenne?

Bizonyos feltevések szerint az Alkotmánybíróság megvétózhatja, hogy a munkaadók előírhassák a védőoltás kötelezővé tételét az alkalmazottaik számára. Gulyás szerint ez megtörténhet, és ha alkotmányellenesnek ítélik meg a döntést, akkor a kormány tiszteletben fogja tartani azt. Egy másik lehetőségként később az alkotmánymódosítást is megemlítette.

Őszintén bízom abban, hogy a meghozott döntésünket az Alkotmánybíróság nem fogja alkotmányellenesnek tartani, mert megfelel az európai gyakorlatoknak is

– tette hozzá.

Másokra is vonatkozhat még a kötelező vakcinálás?

Az állami alkalmazottak esetében kötelező lehet az oltás a fő szabály szerint, de a részletszabályok kialakítása még folyamatban van. A tanároknak is szóba jöhet a kötelező védőoltás, mivel állami szektorban dolgoznak, így rájuk is az általános szabályokat szeretnénk bevezetni.

Azt szeretnénk, ha mindenki beoltatná magát, akit erre kérünk. Általánosságban nem akartunk elrendelni kötelező oltást mindenki számára. Több érv szól amellett, hogy ez a döntés is alkotmányos lenne, de ezt nem hoztuk meg

– mondta Gulyás. A konkrét esetben, a munkavállalóknál van egy szükségszerűség, és ez az, hogy ha valaki a munkahelyi kollektíva része, akkor az ő oltottsága az egész közösségre hatással van.

Korlátozások, védettségi

Egyelőre azt az álláspontot vallja a kormány, hogy nem lesz olyan intézkedésekre szükség, mint tavaly ilyenkor, hiszen már rendelkezünk a vírus ellenszerével. Így lezárásokra és kijárási tilalomra még nem kell számítanunk. A miniszter nem tartja kizártnak, hogy heteken belül újra védettségi igazolvány birtoklásához kössenek bizonyos dolgokat, azonban ennek a lehetőségét eddig nem vetették fel. Tehát általánosságban elmondható, hogy a korábban felsorolt döntéseket hozták meg a járvánnyal kapcsolatban a tegnapi kormányülésen.

Magyarországot nem fogják lezárni, de más, korlátozásokkal kapcsolatos döntések még születhetnek a jövőben. Az utazással kapcsolatban Gulyás annyit fogalmazott meg, hogy minden esetben az adott ország dönti el, hogy beutazhat-e valaki hozzájuk.

Kérdésre elárulta azt is, ha még jobban berobban a járvány, van esély arra, hogy visszatérjen a járványadatok napi szintű közlése (ami egy ideje hétvégente szünetelt). Továbbá elmondta, hogy jelenleg semmilyen műtét elhalasztására nincs kilátás a kórházak koronavírus-fertőzöttekkel való túlterheltsége miatt. Arról viszont nincs adat, hogy a jelenleg kórházi ellátás alatt állók közül milyen arányban vannak az oltottak és oltatlanok.

Üzemanyagárak, energiaellátás

Folyamatosan vizsgáljuk, hogy a magyar gazdaságnak és a magyar háztartásoknak milyen terhet jelent a magas benzinár, és azt is, hogy az EU-s keretek között milyen lehetőségeink vannak a benzinár mérséklésére

-válaszolta Gulyás az egyre csak dráguló üzemanyagárakról, amelyek már az 500 forintot is meghaladják literenként.

Amíg egész Európában gyakorlatilag évről évre növekszik az energiaellátás költsége, addig Magyarországon továbbra is stabilak az árak és elég tartalékkal is rendelkezünk.

77%-os a gáztározók telítettsége, ami európai összevetésben magas, nem fenyeget semmilyen ellátásbiztonsági kérdés. Ha mégis felmerülne bármilyen probléma, akkor hónapokon át, akár egész télen tudjuk biztosítani az energiaellátást

Előző sztori

Egy éjszaka alatt több, mint 110 migránst füleltek le Szeged környékén

KÉPGALÉRIA!
Következő sztori

Fekete komédia, ahol elszabadulnak az indulatok