Krimi

A szegedi rendőrök 48 órán belül lefülelték az abroncstolvajokat

A szegedi rendőrök 48 órán belül lefülelték az abroncstolvajokat

2021. október 13., szerda
A szegedi rendőrök 48 órán belül lefülelték az abroncstolvajokat

A szegedi körzeti megbízottak 48 óra alatt elfogtak egy párost, akik garázsból loptak el nagyértékű gumiabroncsokat. A feltételezett elkövetőket a rendőrkapitányságra előállították, majd a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták, továbbá sikerült megállapítani annak a 47 éves férfinak a személyazonosságát is, aki az autógumikat a tolvajoktól átvette, majd azokat tovább értékesítette.

A rendőrségre október 9-én, délelőtt érkezett bejelentés, hogy egy alsóvárosi társasház belső udvari garázsából ismeretlenek egy komplett, felnire szerelt BMW gumiabroncsokat vittek el, mintegy negyedmillió forint értékben.A körzeti megbízottak – a hely és személyismeretükre hagyatkozva - egy fiatal párost kezdtek keresni, akik a bűncselekmény elkövetésével összefüggésben hozhatók.

Az egyenruhások a 17 éves fiút és 18 éves barátnőjét másnap az éjjeli órákban igazoltatták a Szegeden a Faragó utcában. A két fiatal igazoltatásuk során elismerték, hogy ők vitték el a keresett autógumikat. Az ellopott tárgyakat a nyomozók lefoglalták, majd azt visszaadták tulajdonosának. A nyomozók továbbá azonosítottak egy 47 éves férfit, aki az autógumikat a tolvajoktól átvette, majd tovább értékesítette.

A páros ellen üzletszerűen elkövetett lopás bűntett, míg a 47 éves férfival szemben pénzmosás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

Fotó: police.hu

via police.hu / Kiemelt kép: police.hu

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.