Politika

Pálinkás szegedi jelöltje szerint az ellenzék a politikai érdektelenségre játszik

Pálinkás szegedi jelöltje szerint az ellenzék a politikai érdektelenségre játszik

2021. szeptember 9., csütörtök
Pálinkás szegedi jelöltje szerint az ellenzék a politikai érdektelenségre játszik

Körkérdéseket írtunk a szegedi jelöltek felé, hogy indulnak-e az előválasztáson és ha igen, részt vesznek-e a vitán. Az Új Világ Néppárt kiesik a pixisből.

Binszki Józsefről és Szabó Sándorról már tudjuk, hogy egész biztosan ott lesznek az előválasztáson, ahogy azt is, hogy a DK-s képviselő vitára hívta az MSZP jelöltjét. Utóbbitól meg is kérdeztük rögtön a bejelentés után, hogy ki mer-e állni, ám ezidáig nem kaptunk választ.

Sovány vigaszként azt tudhatjuk biztosan, hogy Pálinkás József pártjának szegedi ,,titánja" távol marad az előválasztástól. Maga Pálinkás már bejelentette, hogy nem lett meg neki az elegendő ajánlás, ugyanakkor hozzátette, hogy pártja 19 delegáltjából 17-en indulhatnak.

Törőcsik Károly Konrád nincs ott köztük.

Az ÚVNP képviselő-jelöltje szűkszavúan azt válaszolta e-mail-ünkre, hogy azért válaszolt későn, mert vasárnapig talpon volt, hátha meglesz az elegendő ajánlás, de nem így történt. Természetesen részt vett volna a Partizán által szervezett előválasztási vitán.

A mindössze 42 kedvelőt számláló közösségi oldalán bővebben is írt az eredményekről: összesen 240 db aláírást sikerült begyűjtenie. Elmondása szerint a legtöbben azután szavaztak neki bizalmat, hogy hosszan elbeszélgettek vele és meglátták az értékrendjét.

Ugyanakkor a legkevesebb szavazatot a saját korosztályától kapta, mivel szerinte a fiatalok rendkívül apolitikusak. Márpedig a politikai közöny úgy játszik az ellenzék kezére az előválasztáson, mint a Fideszére a rendes választásokon - teszi hozzá.

,,Kár, hogy Szeged egyetemi város egyes számú választókörzetében nincs se MMM-es, se Momentumos, se LMP-s, se Jobbikos jelölt, és kiesésemmel gyakorlatilag az MSZMP két utódpártjának cicaharcává deszakralizálódott a verseny." - írja. Saját választókerületében nem támogat senkit, de a szomszédosból Tóth Szabolcsot az MMM színeiben mindenképp.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.