Királyfik és királylányok lehetnek szombaton a gyerekek az Agórában

A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom 2021-ben is megrendezi a nagy sikerű országos Gyereket a magasba! gyerekemelési rekordkísérletét. Idén a Családbarát Magyarország társszervezésével valósulhat meg a program.

Szeged is az elsők között volt

Az első gyerekemelést 2018-ban rendezték, akkor 12 város csatlakozott, köztük Szeged is. Azóta ez a szám már 24 településre bővült. Korábban több mint tízezren vettek részt a programon az ország számos kisebb-nagyobb településén és határon túlon is családi napok, gyerekrendezvények keretében, ahol egyszerre emelték magasba gyerekeiket szüleik.

A gyermek ajándék

A gyerekek felemelése nagyon kifejező módon mutatja, hogy a gyerek az élet legnagyobb adománya. És mi sem lehet konkrétabb gesztus, minthogy ország-világnak felmutatni ezt a nagy értéket: a gyermekünket. Már négy éve viszi a hírét az akciónak Böjte Csaba ferences szerzetes, aki idén is az esemény országos fővédnöke.

A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalmat 2009-ben Kopp Mária professzor alapította és a civil szervezet célja, hogy népszerűsítse a gyermekvállalást. Nevük a mesék hőseire utal, miszerint a harmadik királyfi vagy királylány menti meg a király országát. A családbarát szemléletet és a gyermekvállalást támogatják függetlenül attól, hogy valaki csak egy vagy akár több gyermeket szeretne.

Önkénteseink és egyre szélesebb kört magába foglaló közösségünk azon dolgozik, hogy a társadalom legyen minél inkább családbarát, a gyermekvállalás előtt tornyosuló akadályok elháruljanak, a munka és a magánélet egyensúlyba kerüljön.

A rendezvény idén szeptember 25-én 9-től 12 óráig tart és a Szent-Györgyi Albert Agóra ad neki otthont. A népmese napjához kapcsolódóan a mesék birodalmába hívják a családokat: legyenek királyfik, királylányok, győzzék le a sárkányt és hallgassanak sok-sok mesét! 

Programok

  • 9.00-12.00-ig: „ Aki nem hiszi, járjon utána….” izgalmas erőpróbák, furfangos feladványok a meseösvényen” – Királyfik és királylányok hőstettei… – Győzd le a hétfejű sárkányt interaktív játék az Aranygyapjú Társulat közreműködésével
  • Legyél királykisasszony – beöltözős játék és feladatok, fényképezkedési lehetőség
  • 10.00 Az ördög három aranyhajszála népmese-zenés mesejáték a Fogi Gyermekszínház előadásában
  • 11.00 Gyermekemelés
  • 11.10-től Vásári bábos komédia: A farkas mulatni megy és utána szállni tanul (nagyobbaknak az udvaron)
  • 11.10-től Kicsiknek: Ringató- ahol várunk minden babát 3 éves korig
  • 11.40 Gyermektáncház – Táncot tanít: Simoncsics Pál, zenél: Kender Zenekar

A Meseösvény feladatait teljesítő családok számára ajándéksorsolással készülnek, és folyamatosan várja majd a résztvevőket a Játéksziget, a kézműves asztalok, tanácsadás civil szervezetek asztalainál (Három Királyfi Három Királylány Mozgalom, Otthon Segítünk Alapítvány, Korábban Érkeztem Alapítvány, Aranykapu Műhely)

A szegedi program szervezői: Három Királyfi Három Királylány Mozgalom szegedi csoportja, Agóra, Somogyi-könyvtár Agóra Gyermekkuckó 

A rendezvény ingyenesen látogatható, Facebook eseményét ide kattintva érhetik el.

Előző sztori

Előválasztás: Szegeden az alpolgármester nekiment a DK-s jelöltnek

Következő sztori

Kontraszt igen, érdemi vita nem nagyon akadt a szegedi előválasztási vitákon