Viharkárok, kigyulladt ház és égő aljnövényzet – ilyen volt a megyei tűzoltók tegnapja

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Csongrád-Csanád megyei katasztrófavédőknek akadt dolguk a szerdai vihar miatt, még tegnap is az akkor keletkezett károkat kellett elhárítaniuk, de tűzesetek is adtak munkát a szakembereknek.

Csütörtökön délelőtt a megye három városába is riasztották szabadtéri tűzesethez az egységeket. Hódmezővásárhely külterületén égett a száraz fű, egy hektáros területen. Csongrádon több nagy méretű körbála is lángolt, Szegeden pedig a Kemes utcában gyulladt meg az avar. A városok hivatásos tűzoltói rövid idő alatt elfojtották a lángokat. 

Kisteleken csütörtökön éjjel kigyulladt egy ház. A kisteleki és a szegedi hivatásos, valamint a kisteleki önkéntes tűzoltók közös erővel oltották el a lángokat, senki sem sérült meg. 

A szerda éjjeli vihar nyomait számolták fel a megye tűzoltói csütörtökön is. Az előző éjszakai bejelentéseket követően napközben további tíz segélyhívás érkezett csütörtökön a szegedi főügyeletre. A legtöbb esetben Mórahalom és Sándorfalva területére riasztották az egységeket. A tűzoltók kidőlt fáknál, lehasadt faágaknál végezték el a műszaki mentéseket. Volt, ahol a gyalogosok és az autósok forgalmát akadályozták a leszakadt növényi részek, máshol pedig az épületekre dőlt fák veszélyeztették a lakókat. A városok hivatásos egységeit a munkálatokban folyamatosan segítették a sándorfalvi, a mórahalmi önkéntes tűzoltók is. Személyi sérülésről nem érkezett hír a katasztrófavédelem megyei ügyeletére. 

Kiemelt képünk illusztráció

Csongrád-Csanád Megyei Katasztrófavédelmi Főigazgatóság

Előző sztori

Nálunk még alacsonyak a számok: elhunyt 2 beteg, 64 az új fertőzött

Következő sztori

Forgalmi változások mellett folytatódik a Híd utca felújítása