Politika

Szabó reakciója az elfogatóparancsra: „Sok hűhó semmiért..."

Szabó reakciója az elfogatóparancsra: „Sok hűhó semmiért..."

2021. július 1., csütörtök
Szabó reakciója az elfogatóparancsra: „Sok hűhó semmiért..."

Szabó Bálint ügyeit mindig figyelemmel kíséri a sajtó, rendszerint azért, mert azok mindig valamilyen meghökkentő tartalommal vagy végkifejlettel járnak: februárban elrabolták, legutóbb pedig arról írtunk, hogy Botkával pereskedik a Makói Járásbíróságon.Most viszont egy ellene folyó rágalmazási ügy kapcsán elfogatóparancsot adott ki ellene a rendőrség.

police.hu

A szegedi politikust Dr. Czeglédy Csaba ügyvéd perelte be, aki egy Facebook posztban kifejti az eset előzményeit.

Szabó Bálintot és a PestiSrácok több munkatársát 2017 őszén perelte be rágalmazás miatt Czeglédy, elmondása szerint Szabó folyamatosan akadályozza a tárgyalást azzal, hogy nem jelenik meg. Ezt az állítását a bíróság friss végzésével támasztja alá:

“Rámutat a bíróság arra is, hogy dr. Szabó Bálint Gergely I.r. vádlott az eljárás során ez idáig önként egyetlen alkalommal sem jelent meg a kitűzött tárgyalásokon, megjelenését a bíróság a vele szemben már több alkalommal elrendelt rendőri elővezetés útján tudta a bíróság biztosítani. Erre figyelemmel a bíróság azt a következtetést vonhatta le, hogy I.r. vádlott a bíróság eljárásának lefolytatását minden eszközzel megpróbálja meghiúsítani.”

Szabó Bálint: „Szokásos balliberális ÁLHÍR, FAKE NEWS"

Természetesen Szabó reakciója sem maradt el a róla megjelent hírek kapcsán, egy Facebook bejegyzésben ad választ arra, hogy miért nem jelent meg a legutóbbi tárgyaláson és kijelenti, részéről semmi akadálya a tárgyalás folytatásának: az összes elérhetősége publikus és elérhető a rendőrség és bíróság számára is, bármikor értesíthetik az üggyel kapcsolatban.

Érvénytelen idézés

A szegedi politikus azért nem vett részt a 2021. június 10-i budapesti tárgyaláson a Czeglédy-ügyben, mert aznap épp Botka Lászlóval volt a Makói Járásbíróságon, továbbá aznap képviselői teendőket végzett, amelyről mulasztási igazolást nyújtott be a bíróságnak. Utóbbiról fényképes bizonyítékkal is szolgál a bejegyzésben, továbbá elmondja, hogy főként azért sem ment el a pesti tárgyalásra, mert az idézése nem volt szabályszerű.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.