Közlekedés

Korlátozottan működik a Nyugati pályaudvar

Korlátozottan működik a Nyugati pályaudvar

2021. július 18., vasárnap
Korlátozottan működik a Nyugati pályaudvar

A Nyugati pályaudvaron több munkálat mégnem fejeződöttbe, így vasárnap reggeltől a megszokotthoz képest kevesebb vonatot tud fogadni az állomás - írja a MÁV-START Zrt. A végleges átadásig kisebb kapacitással működik a pályaudvar, a vonatforgalmat is korlátozták a munkálatok mielőbbi befejezése érdekében.

A hírek szerint a kivitelező több munkálatot nem tudott a kijelötl határidőre befejezni, ezért vasárnap reggel 6 órától egészen az elmaradt munkálat befejezéséig több változás is érvényben marad a menetrendben:

Szegedi InterCity-k:

  • A Nyugati pályaudvar helyett Budapest-Kelenföldre érkeznek és onnan is indulnak Szeged felé, minden óra 51-kor.
  • (A szegedi vonalon vágányzári menetrend érvényes, Cegléd és Kiskunfélegyháza között pótlóbuszokra kell átszállni.)

Lajosmizsei vonal:

  • Az S21-es vonatok budapesti végállomása Kőbánya-Kispest.
  • A Nyugati pályaudvarról az utasok a minden óra 23-kor Debrecen-Nyíregyháza felé induló IC-kel utazhatnak Kőbánya-Kispestig, az IC-k Kőbánya alsón is megállnak, ezen a szakaszon felármentesen vehetők igénybe. Az S21-es vonatok átszállás után, kb. 10 perces késéssel indulnak Kőbánya-Kispestről Dabas, Lajosmizse felé.

Cegédi vonal:

  • A monori S50-es vonatok Kőbánya-Kispestre érkeznek és onnan indulnak Monor felé. Kőbánya-Kispestről minden óra 53-kor indulnak Monorra.
  • A Nyugati pályaudvar és Kőbánya-Kispest közötti utazásra bármely vonat felármentesen vehető igénybe.
    A Nyugati pályaudvaron fordulnak: távolsági sebesvonatok, InterCity-k, Z50-es vonatok
  • A Nyugati pályaudvar és Kőbánya-Kispest között rásegítő pótlóbuszok is közlekednek, a városba való gyorsabb eljutás érdekében az M3-as metrópótló vonalán lévő megállókban megállnak leszálló utas esetén.
  • Alternatív eljutási lehetőség:a Budapest bérlettel rendelkező utasoknak az M3-as metrópótló Nyugati pályaudvar és Kőbánya-Kispest között

Az esztergomi és a szobi vonal közlekedésében nincs változás, az eredeti menetrend érvényes, 5-15 perces késések előfordulhatnak.A Rákospalota-Újpest állomáson július 13-án kisiklott teherkocsi annyira megrongálta a vasúti pályát, hogyRákospalota-Újpest és Fót között július 31-ig szünetel a vonatforgalom, pótlóbuszok szállítják az utasokat.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.