Orbán Viktor: korszakváltás zajlik a nemzetközi politikában +videó
Egy letűnt mesterség: a szegedi szemfelszedők nyomában
Szegeden régen nem divat, hanem kényszer volt az újrahasznosítás. A lyukas harisnyákat évtizedekig mentette meg a szemfelszedő.
A fenntarthatóság és az újrahasznosítás ma divatos hívószavak, de Szegeden évtizedekig a puszta gazdasági szükségszerűség része volt, hogy nem dobták ki azonnal a sérült nejlonharisnyát. A félhomályos műhelyekben megbújó szemfelszedő kisiparosok csendes eltűnése egy letűnt, takarékosabb korszak végét jelzi.
A belvárosi szemfelszedő nyomában
Sok tősgyökeres szegedi őriz még éles emlékeket azokról az apró, gyakran alig észrevehető műhelyekről, amelyek a város szövetébe ágyazódva működtek. A szemfelszedő mesterek jellemzően nem a főutcai kirakatokban, hanem a Kárász utca belső udvaraiban – például az ikonikus Eisenstädter-házban vagy a híres Passzázs soron – várták a javításra szoruló darabokat. De nem csak a sétálóutca volt a központ: a Centrum Áruház környékén, sőt a Mars tér közelében is megtalálhatóak voltak ezek a szolgáltatók, melyek részei voltak a szegedi polgári élet rituáléinak.
Hogyan dolgozott a szemfelszedő?
A technológia, amit ezek a szakemberek alkalmaztak, mai szemmel nézve szinte sebészi precizitást igényelt. A szemfelszedő munkája során a harisnyát egy sötét színű formára – gyakran egy fából vagy üvegből készült "gombára" – feszítette ki, hogy a hiba jól láthatóvá váljon.
A varázslat eszköze egy speciális, apró nyelvvel ellátott tű volt, amelynek segítségével a lefutott szemet lépcsőfokonként hurkolták vissza a harisnya tetejéig, ahol egy apró öltéssel rögzítették.
A későbbi években a kézi munkaerőt felváltották a pneumatikus, sűrített levegővel működő gépek, amelyek jellegzetes zümmögő hangja hozzátartozott ezeknek a műhelyeknek az atmoszférájához.
A gazdasági racionalitás győzelme
Mi okozta ennek a virágzó kisiparnak a kihalását? A válasz a globális gazdasági folyamatok és a helyi realitások találkozásában keresendő. A kilencvenes években a piacot elárasztó, olcsó távol-keleti tömegtermékek drasztikusan lenyomták a harisnyák árát, miközben a magyar élőmunka költsége folyamatosan emelkedett.
Egy ponton túl egyszerűen nem érte meg kifizetni a javítás költségét, ha csupán néhány forinttal többért már új terméket lehetett vásárolni.
Emellett az anyagok változása is közrejátszott: a modern, vékony Lycra szálakat sokkal nehezebb láthatatlanul javítani, mint a régi, vastagabb perlon anyagokat.
Az utolsó bástyák emléke
A szakma a 2000-es évek elejére gyakorlatilag teljesen kikopott Szegedről. Bár pontos adataink nincsenek az "utolsó" mesterről, a városi emlékezet szerint a Dugonics tér egyik patinás szaküzlete volt az utolsó bástya, amely még hosszú ideig közvetített ilyen szolgáltatást, életben tartva a kapcsolatot az otthonukban dolgozó idős hölgyekkel. Ma már a szemfelszedés nem létszükséglet, hanem ipartörténeti érdekesség, amely azonban fontos lenyomata annak a szegedi mentalitásnak, amely még tudta: az értékeket megőrizni és javítani kell, nem pedig azonnal kidobni.
További híreink:
