Szórakozás

Újra kitárta kapuit a Füvészkert!

Újra kitárta kapuit a Füvészkert!

2021. május 19., szerda
Újra kitárta kapuit a Füvészkert!

Tegnap megírtuk, milyen programokat tervez nyárra a Füvészkert. Az intézmény mai sajtóközleményéből megtudhatják, milyen újdonságokkal bővült és fejlődött a Szegedi Tudományegyetem Füvészkertje.

Az országszerte nagy népszerűségnek örvendő intézmény falai mögött az elmúlt időszakban komoly fejlesztések zajlottak. A Szegedi Tudományegyetem Füvészkertje multifunkcionális épülettel, újraaszfaltozott utakkal, felfrissített Japánkerttel, azon belül egy új tori kapuval és egy megújult rendszertani gyűjteménnyel lett gazdagabb.

A beruházásra 80 millió Forintot fordított az intézmény, ennek egy része önerőből, azaz az elmúlt években félretett bevételéből, másik része pedig az egyetem központi támogatásával valósulhatott meg. A fejlesztésekre a Füvészkert zárva tartása alatt került sor 2020 őszén, illetve 2021 első negyedévében.

„A bejárathoz felhúzott új épületben a pénztár mellett egy büfé, egy női és egy férfi mosdó, valamint egy terasz is helyet kapott. A teraszon több eseményt is szeretnénk megrendezni, amennyiben ezt a járványügyi szabályok is lehetővé teszik. Ilyenek lesznek például a különböző tematikára épülő kiállítások vagy a gyermekeknek szánt csoportos foglalkozások. Ha lehetséges, megszervezzük a Levendula és Lótusz Napokat is” – emelte ki Németh Anikó, a Szegedi Tudományegyetem Füvészkertjének vezetője.

Az intézmény vezetője hangsúlyozta: a botanikus kert továbbra is védettségi igazolvány nélkül, bárki számára megtekinthető, a trópusi üvegház azonban egyelőre zárva marad. A lepkeház, a páfrányház és az orchidea ház a védettségi igazolvánnyal rendelkezők számára viszont már szabadon elérhető. A maszkviselés viszont az intézmény teljes területén kötelező.

Kiemelt kép: Sahin-Tóth István

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.