Derült időnk lesz vasárnap

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Szombaton alapvetően napos időre számíthatunk. Gomolyfelhők elsősorban az északkeleti megyékben képződhetnek. Késő délutántól nyugat felől fátyolfelhők is besodródhatnak. Az északkeleti megyékben előfordulhat egy-egy zápor.

Vasárnap jobbára derült, napos, száraz idő várható, helyenként fátyolfelhőkkel. Az északnyugati szél szombaton késő délutántól mindenütt mérséklődik. Vasárnap a déli, délkeleti szél sokfelé megélénkül, elsősorban az Észak-Dunántúlon időnként megerősödik.

A hőmérséklet hajnalban jellemzően 1 és 7 fok között alakul, de a szélvédett, fagyzugos részeken gyenge fagy is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 19 és 24 fok között valószínű.

MTI

Előző sztori

Magyarország nem támogatja az egységes európai minimálbér bevezetését

Következő sztori

DÖBBENETES: lezuhant egy kisrepülőgép Törökszentmiklósnál – fotók!