A Hertha kirúgta Petry Zsoltot a nyilatkozata miatt

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Hertha BSC kedden a hivatalos honlapján közölte, hogy menesztette Petry Zsolt kapusedzőt. A berlini klub nem sportszakmai okok miatt döntött így, olvasható a fővárosiak közleményében - írja az Index.hu

Mint ismert, Petry interjút adott a Magyar Nemzetnek, melyben többek között arról is beszélt, hogy nem mindenben ért egyet Gulácsi Péter posztjával, amelyben a magyar válogatott kapusa kiállt a szivárványcsaládok mellett. A klub azt írja, hogy a Hertha elkötelezett az olyan értékek mellett, mint a sokszínűség és a tolerancia, ezek pedig nem voltak megtalálhatók Petry nyilatkozatában, amelyet nyilvánosan, a Hertha alkalmazottjaként tett.

Carsten Schmidt vezérigazgató elmondta: Petry Zsolt munkáját mindig is nagyra értékelték a Herthánál töltött évei alatt. Nyitott, toleráns, segítőkész ember. Soha nem viselkedett homofób vagy idegengyűlölő módon. Ezúton szeretnénk köszönentet mondani Petry Zsoltnak az elvégzett munkáért és minden jót kívánunk neki a jövőben – tette hozzá az igazgatóság elnöke. 

A Petry Zsolttal közölt interjú hétfőn reggel jelent meg a Magyar Nemzet honlapján Dárdai magyar segítője nem ért mindenben egyet Gulácsi véleményével címmel. Az url-címben Dárdai Magyar segítője nem ért egyet Gulácsi liberális véleményével szerepel.

Az egyik legkomolyabb problémának azt tartom, hogy jelentősen csökkent a véleménynyilvánítás színvonala. Mi, a nemzeti oldal képviselői elvárjuk a másik oldaltól, hogy meghallgassa a mi álláspontunkat. Gulácsi Péternek a szivárványcsaládokról alkotott liberális véleményével a magyar társadalom többsége nem ért egyet. Ezért sokan elkezdték őt kritizálni, pedig a véleménynyilvánítás morálisan nem támadható. Péter ugyanis nem tett mást, mint kiállt az elvei mellett. Elvi alapon nem lehet és nem is szabad őt elítélni csak azért, mert elmondta a véleményét. Más kérdés, hogy egyetértenek-e az emberek az ő álláspontjával vagy sem.

Én sportolóként az ő helyében a futballra koncentrálnék, és nem fogalmaznék meg semmilyen álláspontot közéleti, társadalompolitikai kérdésekben.

Elvégezném azt a munkát, amit a klubom és a magyar válogatott elvár tőlem. A közvéleményt megosztja a társadalmi kérdésekben kinyilvánított vélemény. A sportolókat, adott esetben Gulácsi Pétert azért szeretik az emberek, mert bravúrral véd, vagy megfog egy tizenegyest, és magyar címerrel a szíve fölött szenzációs teljesítményt nyújt a kapuban. Teljesen felesleges ellenségeket szerezni egy-egy politikai megnyilvánulással, főleg nem egy Európa-klasszis kapusnak.

Hogy mégis mi késztethette Pétert arra, hogy kiálljon a homoszexuális, transzvesztita és egyéb nemi identitású emberek mellett, nem tudom. Én biztos, hogy nem kavartam volna fel az indulatokat az ő helyében.

– mondta Petry az interjúban.

Hétfőn este aztán újabb cikk jelent meg a Magyar Nemzet honlapján, ugyanis Petry azzal a kéréssel kereste meg a szerkesztőséget, hogy „bizonyos kérdésekben árnyaltabban fejthesse ki álláspontját, mert a szöveg egyeztetése során általa fontosnak tartott gondolatok maradtak ki a vele készült interjúból”, írja az Index.

Közleményében Petry elmondta, “szeretném hangsúlyozni, hogy nem vagyok sem homofób, sem idegengyülőlő. Nagyon sajnálom a bevándorláspolitikával kapcsolatos nyilatkozatomat, és elnézést szeretnék kérni mindazon emberektől, akik menedéket keresnek nálunk, és akiket ezzel megsértettem. Nagyon szerettem a Hertha BSC-nél dolgozni, tiszteletben tartom a klub döntését. Sok sikert kívánok mindenkinek a jövőben a csapatnál.”

Előző sztori

Müller Cecília: A brit vírusvariáns a fiatalokra is nagyobb hatással van

Következő sztori

Szerdán is felhős marad az idő

Legutóbbi hasonló cikkek