Müller Cecília szerint teljesen teret hódított a brit mutáns Magyarországon

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
A megbetegedések szinte száz százalékát már a koronavírus brit variánsa okozza Magyarországon - közölte az országos tisztifőorvos a járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján csütörtökön.

Müller Cecília elmondta, “heroikus küzdelem” folyik a járvány ellen, a harmadik hullám rendkívül intenzív, felszálló szakaszában sajnos “szárnyalnak” a járványügyi adatok nálunk és Európában is.

A védekezés ellenére emelkedik az elhunytak száma, az elmúlt 24 órában 272 beteg halt meg és továbbra is sokan kerülnek kórházba. Ennek az az oka, hogy Magyarországon is a vírus brit variánsa dominál

– ismertette a tisztifőorvos. Jelezte, hogy míg márciusban az esetek 70-80 százalékában azonosították ezt a mutánst, március végére teljesen teret hódított.

Kifejtette, jelenleg Magyarországon szinte száz százalékban ez a típus okozza az újabb megbetegedéseket. A brit, az afrikai és a brazil mutáns vírusok sokkal fertőzőképesebbek az eredeti kórokozónál, egy fertőzött ember négy másikat fertőzhet meg, amennyiben mindannyian egy légtérben negyedórán túl, maszk nélkül tartózkodnak.

A tapasztalatok szerint nagyon gyorsan változhat a fertőzöttek klinikai állapota, gyorsan fejlődnek ki a tünetek, ezért nagyon sok esetben kórházi kezelés és lélegeztetés szükséges a páciensek életben tartásához – tette hozzá.


“A világ négy sarkába elmegyünk annak érdekében, hogy vakcinát szerezzünk a magyar emberek számára” – jelentette ki Müller Cecília. Megjegyezte, a védettség megszerzéséért nagyon fontos, hogy regisztráljanak az oltásra azok, akik ezt még nem tették meg.

A tisztifőorvos tájékoztatása szerint elkezdték kidolgozni a pedagógusok oltásának részletes terveit, ami – mint mondta – újabb lehetőség arra, hogy valamennyiüket védetté tegyék.

Kitért arra, hogy a vírusmutációk naprakész azonosításáért hét laboratóriumot jelöltek ki, amelyek a vírus változását fogják követni, így pontos képet kapnak a szakemberek a járványügyi intézkedésekhez, vagy azok esetleges módosításához. Jelenleg tart a laborok felkészítése, a reagensek beszerzése – tette hozzá.

A tisztifőorvos megemlítette, hogy a felnőttek mellett a gyerekek mentális egészségére is kedvezőtlen hatással van a hosszú karanténidőszak, ezért nagyon fontosnak nevezte, hogy a szülők és rokonok fokozottan figyeljenek rájuk, törődjenek velük.

Előző sztori

Kiderült Orbán Viktor HÉT törvénye

Következő sztori

Akadozik az oltásregisztrációt ellenőrző oldal

Legutóbbi hasonló cikkek