/

Távozzon az elítélt Mózes Ervin is a Szegedi Vízműtől – kéri az ellenzék!

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Amint arról a SzegedMa beszámolt, jogerősen is elítélték a VIP-parkolóügy miatt Botka László exkollégáit! A Szegedi Közlekedési Társaság Kft. korábbi ügyvezetőjét és a parkolási üzletág egykori vezetőjét 2 millió; Szeged egykori címzetes főjegyzőjét 2 millió 250 ezer; Botka László polgármester kabinetfőnökét 1,5 millió forint pénzbüntetés megfizetésére kötelezték.

Olyan személyek is részesültek ingyenes parkolóbérletben, akik semmilyen kapcsolatban nem álltak az önkormányzattal. A vádlottak ezzel mintegy 40 millió forint kárt okoztak a szegedi parkolási rendszert üzemeltető önkormányzati cégnek

– közölte a bíróság.

A szegedi Fidesz közleményben szólította fel Botka László kabinetfőnökét a távozásra, illetve a lemondása.

Jogerősen elítélték Mózes Ervint, Kalmár Gábort és Solymos Lászlót. A törvényszék hűtlen kezelés bűntettében mondta ki bűnösnek a vádlottakat, mint társtetteseket, illetve mint felbujtókat.

Ezzel az ítélettel már papírja is van a szegedi önkormányzatnak arról, hogy Botka emberei megkárosították a várost.

Felszólítjuk Botka Lászlót, hogy haladéktalanul intézkedjen az okozott kár megtérítéséről! Továbbá távolítsa el kabinetjéből Kalmár Gábort, hiszen az ítélet egyértelművé tette, hogy morálisan alkalmatlan bármilyen városházi pozíció betöltésére” – írta a fidesz.

Mózesnek is mennie kell

Botka László és a Városháza egyelőre nem reagált a szegedi Fidesz kérésére. Most azonban az ellenzék emelte a tétet, immár Mózes Ervin távozását is sürgetik.

Felszólítjuk Mózes Ervint a VIP-parkolóügyben hozott jogerős ítélet ismeretében, hogy mondjon le a Szegedi Vízmű igazgatóságában betöltött elnöki posztjáról” – közölte a szegedi Fidesz.

Előző sztori

Elmarad a MOL-Pick Szeged Elverum elleni meccse, de megkapja a két pontot

Következő sztori

Focipályát kaptak az ovisok Zsombón

Legutóbbi hasonló cikkek