Balhé

Botka László is megszólalt Szabó Bálint eltűnése, majd előkerülése után 48 órával

Botka László is megszólalt Szabó Bálint eltűnése, majd előkerülése után 48 órával

2021. február 17., szerda
Botka László is megszólalt Szabó Bálint eltűnése, majd előkerülése után 48 órával

Botka László (vagy közösségi oldalának kezelője) egy Blikk-cikket osztott meg, ami egy az egyben a szegedi önkormányzati lap alapján íródott. A polgármester (vagy oldalának adminja) ehhez fűzött egy mondatot, amely azonban a Jobbik meglehetősen embertelen tegnapi közleményére utalhat.

Nyolc éve, 2013–ban rám törte az irodám ajtaját egy Vas megyéből ideköltözött ember, akit nem ismertem azelőtt, az elmúlt nyolc évben heti rendszerességgel, összesen legalább 150 „leleplező” sajtótájékoztatón beszélt hazugságokat rólam! Mindig bepereltem és nyertem ellene! Tőlem megtarthatta volna a 151. hazugság tájékoztatóját is. Azt azonban nem tűrhetjük, hogy egy gyógykezelésre szoruló ember Szeged rossz hírét kelti!” – írta a polgármester az oldalán.

Pszichopatának nevezték Szabót

Botka kommentárja tehát nagyon hasonlít a Jobbik tegnapi, rendkívül méltatlan reakciójára, amellyel a független képviselővel történteket illették. Ez - még az elhíresült análszexes közleményen is túllépve - annyira alpárira sikerült, hogy lapunk nem is közölte: ugyanis véleményünk szerint emberi méltóságában is megsértették a független képviselőt. Tóth Péterék ugyanis azt írták, hogy kezdeményezik Szabó gondnokság alá helyezését, mert

az érintett személy a felnőtté válás kora óta a politikai botránykeltés olyan aktora, amelynek hátterében súlyos pszichiátriai, antiszociális személyiségzavar húzódhat meg.  (...) Különösen veszélyesnek tartjuk azt, hogy a pszichopaták nem csak a laikusokat képesek megtéveszteni, hanem a szakembereket is. E miatt szükségesnek tartjuk a megfelelő és magas szintű elmegyógyászati vizsgálatok lefolytatását is, mert a pszichopata emberek hihetetlenül manipulatívak".

A Jobbikot, és a fentiek alapján Botka Lászlót sem zavarta meg a véleményalkotásban az, hogy a rendőrség eljárást folytat az ügyben, mert Szabó nem önmagát rabolta el, verte össze és - egyes hírek szerint meztelenül - jutott majdnem a kihűlés szélére; hanem minden eddigi jel szerint bűncselekmény történt.

Tagadhatatlan, hogy Szabó meglehetősen ellentmondásos politikai szereplője Szegednek; ám mégis egyik képviselője a Közgyűlésnek, a szegediek egy része támogatja, bízik benne és szavazott rá.

A reakciókat olvasva viszont olyan érzése lehet az egyszeri szegedinek, hogy Botka László és szövetségesei vehemensen rugdossák a földön fekvőt.

Pedig méltósággal és emberséggel is kezelhették volna a helyzetet, mégha egyébként politikai ellenfelükről is van szó.

Rövid gyorstalpaló

Szabó Bálint először múlt pénteki, majd vasárnapi Facebook-bejelentkezésében óriási leleplezést ígért a Cserepes sori piaccal, illetve valamiféle telekügylettel kapcsolatban. Neveket, tényeket, bizonyítékokat ígért ezekben a videókban, de az egészből nem lett semmi!



A hétfő reggel 8 órára meghirdetett sajtótájékoztatóján nem jelent meg, és a telefonján már ekkor sem lehetett elérni.

A SzegedMa információi szerint a független képviselő reggel futni ment a ligetbe, onnan azonban már nem ért haza. Eltűnését a felesége jelentette be. A rendőrök végül kora este megtalálták az autóját egy park mellett, majd később, Makó közelében Szabót is, aki a kihűlés szélére került.

A SzegedMa úgy tudja, a képviselőt azonnal a helyi kórházba szállították, ahonnan forrásaink szerint kedden délelőtt távozott.

Kedd délután a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság lapunk megkeresésére közölte, személyi szabadság megsértése bűntett gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen indult eljárás keretében vizsgálja az eset körülményeit.

Csaknem 24 órával Szabó eltűnését követően szólalt csak meg a baloldali városvezetés először, az önkormányzat lapja is hallgatott az ügyről jó darabig. A városvezető koalíció közleményben szólította fel a független képviselőt, hogy a szegediek és az országos közvélemény megnyugtatása érdekében árulja el, mi történt vele hétfőn, miközben a rendőrség eltűnt személyként kereste.

Szabó Bálintot már harmadik napja nem lehet elérni telefonon.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.