Elítélték Botka László kabinetfőnökét – Lemondatná a szegedi Fidesz

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A nagyobbik kormánypárt helyi szervezete szerint a szegedi parkolóperben született ítélet egyértelművé tette, hogy Kalmár Gábor morálisan alkalmatlan bármilyen városházi pozíció betöltésére. A szegedi Fidesz közleményét a továbbiakban változtatás nélkül közöljük.

Jogerősen elítélték Mózes Ervint, Kalmár Gábort és Solymos Lászlót. A törvényszék hűtlen kezelés bűntettében mondta ki bűnösnek a vádlottakat, mint társtetteseket, illetve mint felbujtókat.

Botka emberei a bíróság szerint 2008 és 2012 között ingyenes parkolóbérletet biztosítottak természetes és jogi személyeknek úgy, hogy erre képviselő-testületi felhatalmazásuk, vagy egyéb jogszabályi alapjuk nem volt.

Mint ismert: olyan személyek is részesültek ingyenes parkolóbérletben, akik semmilyen kapcsolatban nem álltak az önkormányzattal. A vádlottak ezzel mintegy 40 millió forint kárt okoztak a szegedi parkolási rendszert üzemeltető önkormányzati cégnek.

Ezzel az ítélettel már papírja is van a szegedi önkormányzatnak arról, hogy Botka emberei megkárosították a várost.

A fentiek fényében ismételten felszólítjuk Botka Lászlót, hogy haladéktalanul intézkedjen az okozott kár megtérítéséről! Továbbá távolítsa el kabinetjéből Kalmár Gábort, hiszen az ítélet egyértelművé tette, hogy morálisan alkalmatlan bármilyen városházi pozíció betöltésére” – írja a szegedi Fidesz.

40 milliós kárt okoztak

Amint arról a SzegedMa beszámolt, jogerősen is elítélték a VIP-parkolóügy miatt Botka László exkollégáit! A Szegedi Közlekedési Társaság Kft. korábbi ügyvezetőjét és a parkolási üzletág egykori vezetőjét 2 millió; Szeged egykori címzetes főjegyzőjét 2 millió 250 ezer; Botka László polgármester kabinetfőnökét 1,5 millió forint pénzbüntetés megfizetésére kötelezték.

Olyan személyek is részesültek ingyenes parkolóbérletben, akik semmilyen kapcsolatban nem álltak az önkormányzattal. A vádlottak ezzel mintegy 40 millió forint kárt okoztak a szegedi parkolási rendszert üzemeltető önkormányzati cégnek

– közölte a bíróság.



Előző sztori

Idősotthon előtt garázdálkodott egy dühös férfi

Következő sztori

500 ezer doboz csempészcigire bukkantak Nagylakon

Legutóbbi hasonló cikkek