Közélet

Petíció indult a Cserepes sori piac megmentéséért

Petíció indult a Cserepes sori piac megmentéséért

2021. január 12., kedd
Petíció indult a Cserepes sori piac megmentéséért

Mint ismeretes, Szabó Bálint december 19-ei Facebook-bejegyzésében bizakodva azt írta, hogy egyelőre nem kerül sor a Cserepes sori piac bezárására, mert járványügyi veszélyhelyzet alatt nem lehet felmondani az önkormányzati helyiségek bérleti szerződését.

Nem sokkal később a piac vezetése cáfolta ezt a hírt arra hivatkozva, hogy a Cserepes Sori Piac Kft. által bérbe adott helyiségek tulajdonosa nem a szegedi önkormányzat, hanem maga a Cserepes Sori Piac Kft., ezért a jogszabály nem vonatkozik a Társaság bérleti szerződéseire.

A Mindenki Szegedért Mozgalom első embere ezért a napokban petíciót indított a piac megmentése érdekében. Az önkormányzati képviselő lapunknak elmondta, még egy levelet is írt Orbán Viktor miniszterelnöknek, amelyben jogorvoslatot kér a Cserkó körül kialakult ügy kapcsán.

Megemlítette, nagy igény mutatkozott arra, hogy ne csak online felületen, hanem személyesen is alá lehessen írni a kezdeményezést, ezért a város 83 különböző pontján aláírópontot alakítottak ki.

Személyesen is alá lehet írni a petíciót

Szabó Bálint kiemelte, kevesebb mint egy nap alatt közel kétszáz aláírás érkezett és a Facebookon is legalább ennyien megosztották a petíciót. Hozzátette, elsősorban a társadalmi támogatottságot akarják ezzel megmutatni és nem az önkormányzattól, hanem a kormányzattól várnak mentőövet.

Emlékeztetett, 2016-ban egyszer már gyűjtöttek aláírást a Cserepes sori piac érdekében, akkor nyolcezer ember állt ki a vásártér mellett. Tóth Péter akkori jobbikos önkormányzati képviselő bevitte az aláírásokat Botka Lászlóhoz, aki a papírokat nemes egyszerűséggel leöntötte egy pohár vízzel.

A petíciót ITT lehet aláírni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.