Közélet

Egymásnak feszülés: nyitva vagy zárva marad a Cserepes sori piac?

Egymásnak feszülés: nyitva vagy zárva marad a Cserepes sori piac?

2021. január 26., kedd
Egymásnak feszülés: nyitva vagy zárva marad a Cserepes sori piac?

Mint arról a SzegedMa beszámolt, Szabó Bálint, a Mindenki Szegedért Mozgalom vezetője kedd reggeli Facebook-bejelentkezésében azt állította, hogy a Csongrád-Csanád Megyei Kormányhivatal jogértelmezése szerint a veszélyhelyzet végéig nem bonthatják fel a bérleti szerződéseket a Cserepes sori piacon. Magyarán a kormányrendelet értelmében a veszélyhelyzet végig még biztosan működne a vásártér.

Nem sokkal cikkünk megjelenését követően a Cserepes sori piac vezetése közleményben jelezte, hogy a médiában megjelent híresztelések ellenére a piac január 31-én végleg bezár.

Hivatkozásul írták, hogy december 10-én a taggyűlés elhatározta a Cserepes sori piac bezárását a bérleti szerződések felmondási idejének lejártával, de legkésőbb 2021. január 31. napjával.

Megemlítették, hogy február elsejétől a piacra kizárólag a korábban szerződéssel rendelkező bérlők, illetve dobozos kereskedők léphetnek be árurakodás és bontás céljából. Mindezt kizárólag a Gólya utca felőli kapun keresztül tehetik meg.

"Törvény felett áll a szegedi önkormányzat"

A fejleménnyel kapcsolatban megkerestük Szabó Bálintot, aki szerint jogszabályellenes cselekedetre készül a piac vezetése.

– Február 2-án lesz az első nap, amikor a vezetés álláspontja szerint már nem üzemel a piac. Ha akkor nem engedik be a bérlőket, kihívjuk a rendőrséget – fogalmazott a képviselő. Hozzátette, nem érti, hogy a szegedi önkormányzat miért gondolhatja azt, hogy a törvények felett áll.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.