Az eddigieknél sokkal gyorsabban terjedő, új koronavírustörzs jelent meg

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Az eddigi legmagasabb járványkészültségi fokozatnál is szigorúbb korlátozások lépnek életbe vasárnaptól Londonban és Délkelet-Angliában, miután ezekben a térségekben az eddigieknél sokkal gyorsabban terjedő új koronavírustörzs jelent meg.

Boris Johnson és Sir Patrick Vallance professzor, a brit kormány tudományos főtanácsadója egyaránt hangsúlyozta a Downing Streeten tartott sajtóértekezleten, hogy egyetlen vizsgálati adat sem utal olyan változásokra, amelyek az új koronavírus-mutációt a korábbi változatoknál súlyosabb megbetegedések előidézésére tennék alkalmassá, és semmi nem utal arra, hogy az eddig kifejlesztett védőoltások kevésbé lennének hatékonyak az új törzzsel szemben.

A fő változás az, hogy az új variáns fertőzőképessége sokkal, akár 70 százalékkal is meghaladhatja az eddig azonosított változatokét

és ez máris látszik a járvány terjedési sebességén az érintett térségekben.

Londonban és környékén ezért vasárnaptól szinte teljes zárlat lépett életbe, az itt élők csak kivételes indokokkal hagyhatják el lakóhelyüket, és karácsonykor sem látogathatják egymást otthonukban.

Előző sztori

Egyelőre megmenekült a bezárástól a Cserepes sori piac

Videó!
Következő sztori

Brutális karambol történt a Moszkvai körúton