Nem ért egyet Botka húzásával a DK-s képviselő

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Fodor Antal azt nehezményezi, hogy a polgármester nem kérte ki a képviselők véleményét a maszkhasználat szabályozásával kapcsolatban.

Mint arról a SzegedMa is beszámolt, Botka László polgármester rendeletben úgy határozott, hogy Szeged teljes belterületén kötelező a maszk viselése.

A városvezető ezen döntésével nem teljesen ért egyet Fodor Antal DK-s önkormányzati képviselő. Szerinte a polgármesternek ki kellett volna kérnie a képviselők véleményét a maszkhasználat szabályozásával kapcsolatban.

– Azt gondolom, hogy legalább a képviselők véleményét meg kellett volna hallgatnia az intézkedés bevezetése előtt. Én nem értek vele egyet, de természetesen betartom, mint bármelyik buta jogszabályt – írta közösségi oldalán a képviselő.

A szegedi Fidesz csütörtökön közleményében reagált Botka László intézkedésére. A nagyobbik kormánypárt helyi szervezete azt írja, Szegeden vannak olyan nagy, szabad területek, ahol indokolatlan a maszkviselés kötelezettsége, ezért arra kérik a polgármestert, hogy gondolja át a Szeged teljes területére előírt maszkviselési kötelezettséget.

Kiemelt kép forrása: dr Fodor Antal Facebook-oldala

Előző sztori

Jó néhány vendéglátóhelyen nem tartották be a védelmi intézkedéseket

Következő sztori

Az önkormányzaton múlik, meddig járnak esténként üresen a trolik

Legutóbbi hasonló cikkek