//

Nobel-díjas magyar tudósokról nyílt kamarakiállítás Szegeden

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Nobel-díjas magyar tudósokat bemutató kamarakiállítás nyílt a Somogyi-könyvtár harmadik emeleti olvasótermében.

Részlet az Örökké a Tudomány szolgálatában: Nobel-díjasaink „arcképcsarnoka” című tárlat ajánlójából: „A közvélemény nemzetközi szinten is úgy tartja, hogy a magyar nép tehetséges, s ha valamit felfedeznek szerte a világban, akkor rövid időn belül kiderülhet, hogy magyar tudós áll mögötte… A kamara-kiállításon hangsúlyos szerepet kap a Szegeden is aktívan tevékenykedő Szent-György Albert munkássága, s a teljesség igénye nélkül olyan tudósainknak állít még emléket, akik ugyancsak elnyerték a Nobel-díjat.”

A válogatás elsősorban a bibliotéka régi gyűjteményére támaszkodik, de mivel a Nobel-díj története a 20. századot íveli át, a könyvtár újabb kötetei is gazdagítják a kiállítás anyagát.

A tárlat november 25-ig tekinthető meg.

Előző sztori

Íme a makói modell sikerének titka

Következő sztori

A Jobbik szerint a polgármester diktatúrát épít Ferencvárosban