Egészség

Gócponttá vált a vásárhelyi városháza

Gócponttá vált a vásárhelyi városháza

2020. október 22., csütörtök
Gócponttá vált a vásárhelyi városháza

Bálint Gabriella önkormányzati képviselő kérdésére Márki-Zay Péter beszámolt arról, hogy az első beteg október 18-án jelezte rosszullétét. Azóta egyre több tüneteket mutató dolgozót találtak. Hozzátette: igazolt fertőzött nincs még, öten valószínűsíthetően betegek, de nincs még meg a teszteredményük.

A polgármester közölte, a betegségek miatt lecsökkentették az egy helyiségben jelen lévő munkavállalók számát. Ügyeleti rendre tértek át az ügyfélfogadásban, gépeket költöztettek haza, és otthoni munkavégzésre rendeltek dolgozókat. Emellett plexifalat szereltettek fel, fokozott fertőtlenítést rendeltek el, és kötelezővé tették a távolságtartást.

Márki-Zay Péter kitért arra is, hogy beteg, tüneteket mutató dolgozók nem lehetnek jelen, őket hazaküldik, tilos a kézfogásos, valamit a testi érintéssel járó üdvözlés, és kötelező a maszkviselés, a kézfertőtlenítés.

Korábban a Vásárhely24 írt azt, hogy egy hétvégi irodai buli is segíthette a koronavírus terjedését a városházán, de lehettek olyanok is, akik fertőzötten jártak be dolgozni. A portál szerint az összejövetelt az egyik olvasókörben tartották, és az egyik legnagyobb létszámú iroda számos munkatársa vett részt azon, de más irodák dolgozói is ott voltak.

Az újság emlékeztetett arra, nemrég még Márki-Zay Péter is arra buzdított mindenkit, hogy az országos operatív törzs ajánlásaival szemben az olvasóköröket és más városi tulajdonban lévő helyiségeket használják azok, akik esküvőt rendeznek, így ki lehet cselezni a vendéglátóhelyek este 11 órai zárásáról szóló rendeletet.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.