Gazdaság

Emelkedhet a maszkot nem viselő vásárlók büntetése is

Emelkedhet a maszkot nem viselő vásárlók büntetése is

2020. október 27., kedd
Emelkedhet a maszkot nem viselő vásárlók büntetése is

Kezdeményezte a kormánynál az Országos Kereskedelmi Szövetség, hogy a maszkviselési kötelezettség kiterjesztése és az azzal kapcsolatosellenőrzések szigorításaérdekében növelje meg a boltokban tetten ért szabálysértőknek járó bírságösszegek alsó, jelenleg ötezer forintos határát – közölte a Magyar Nemzettel Vámos György.

A főtitkár jelezte: álláspontjuk szerint teljes mértékben helyes és támogatandó szándék a maszkviselés ellenőrzésénekszigorításaa kormány részéről, mivel

a járványügyi helyzet mostanra drámaivá vált, vagyis akáréletek múlhatnaka lakosság felelős magatartásán a nyilvános helyeken.

A szigorítás rendre utasít

– Alapvető érdeke a kereskedőknek, hogy folyamatosanbiztonságos körülményekközött bonyolódjon a hétről hétre erősödő év végi szezon az üzletekben, mérettől függetlenül. Viszont nem lehet minden vevő mellé külön ellenőrt állítani, ezért

az egyik látványos előrelépés az lehet, hogy a büntetési összeg elrettentő erejű emelése még nagyobb figyelemre készteti majd a vásárlót

– fejtette ki a főtitkár, aki szerint eleve visszatartó ereje van, ha a helyszínen megjelennek az egyenruhás rendőrök, akik egyébként első alkalommal csak figyelmeztetik a renitens vevőt.

– Nem a bírságolás a cél, hanem a védekezésben egyre általánosabbá váló védőviselettel kapcsolatos fegyelem erősítése. Ezért nem azt javasoljuk, hogy már a legenyhébb esetekben is pénzt fizettessenek, hanem azt, hogy a bírságolásra eddig is alapot adó helyzetekben – például amikor a többi jelenlévőt veszélyezteti a szabályszegő – markánsan emelkedjen az alapösszeg.

Megerősítik a biztonságot

Vámos György arról is beszélt, hogy támogatják azt aszakszervezeti felvetést, miszerint az ünnepi bevásárlások idején nagyobb erővel biztosítsák a láncok a kötelező ellenőrzési feladatok ellátását.

Mint mondta, általános megoldás viszont nincs, hiszen üzlettípusonként eltérők az adottságok, a forgalom szerinti igények. Van, ahol most is külsős vagyonőrök dolgoznak, de sok helyen belülről oldják meg a kérdést.
– A szezon előtt az aktuális jogszabályi kötelezettségekhez igazítva a cégek áttekintik a kapcsolódó belső szabályzatukat, és arra törekednek, hogy minden feladatra gondoskodjanak a kellő számúmunkaerőről.

Azünnepek előttegyébként is toboroznak szezonális munkavállalókat az áruházakba, és ebben az évben a maszkviselés ellenőrzésének többletfelada­taival együtt számolják ki, hány kisegítő kollégára lesz szükség egy-egy üzletben – jelezte.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.