/

Az őszi szünetben sem maradnak étel nélkül a rászoruló gyerekek

Cikkünk frissítése óta eltelt 6 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az őszi szünetben is napi egyszeri meleg ételt kaphatnak a hátrányos, halmozottan hátrányos helyzetű családban élő gyerekek az őszi szünetben, az október 26. és 30. közötti munkanapokon - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma csütörtökön az MTI-vel.

A közlemény szerint a szülők bármikor, akár a szünet alatt is benyújthatják kérésüket, a jelentkezésnek nincsen határideje.

A szünidei gyermekétkeztetést a települési önkormányzat jegyzőjénél idén is írásban lehet igényelni az arra jogosult gyermekek számára – tették hozzá.

Hangsúlyozták: a kormány számára fontos, hogy az iskolai szünetekben is biztosított legyen a hátrányos, halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek megfelelő étkezése, könnyítve ezzel a gyermeket nevelő családok terheit.

Emlékeztettek: 2016 januárjától az önkormányzatoknak kötelező gondoskodniuk minden iskolai szünetben a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek étkeztetéséről, amelyhez a kormány biztosítja a szükséges forrásokat.

2010 óta mintegy háromszorosára nőtt a gyermekétkeztetésre fordított támogatás, 2021-ben már több mint 86 milliárd forint áll rendelkezésre erre a célra – tudatta a tárca.

(MTI)

Előző sztori

Meghalt egy fiatal orvos, aki részt vett a vakcinatesztelésben

Következő sztori

62 új fertőzöttet találtak Csongrád-Csanádban

Legutóbbi hasonló cikkek