A magyarok elégedettek a határzárral

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Öt éve magas társadalmi elégedettség övezi az illegális bevándorlás miatt Magyarországon felépített határzárat - közölte a Nézőpont Intézet igazgatója hétfőn az M1 aktuális csatornán.

Mráz Ágoston Sámuel azt mondta, hogy a határzár felépítése után a magyarok kétharmada volt elégedett a migrációs helyzettel, 2019 szeptemberében pedig még többen álltak a határzár mellé: a magyarok háromnegyede támogatja azt.

Ennek fő oka, hogy bár Nyugat-Európában erős kritikákat fogalmaztak meg, a határzár beváltotta a hozzá fűzött reményeket, képes az illegális bevándorlás megakadályozására – vélekedett.

Szerinte a jelenlegi kormány magas támogatottsága a “bátor, kockázatos, de a társadalom által támogatott” lépéseknek köszönhető. Az ellenzék öt évvel ezelőtt kritikus volt, a választópolgárok pedig azóta sem hiszik el, hogy képesek lennének határozott lépéseket tenni – tette hozzá az igazgató.

(MTI)

Előző sztori

Unokázós csaló próbálkozott Szegeden, szerencsére sikertelenül

Következő sztori

Esküt tesznek az elsőéves szegedi egyetemisták

Legutóbbi hasonló cikkek