Romániában egy hét után először haladta meg a kétszázat az újonnan igazolt fertőzések száma

Cikkünk frissítése óta eltelt 5 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Bucurestiul a fost survolat, de citeva zile, in premiera de un Zeppelin, care a zburat pe deasupra mai multor capitale est-europene. In imagine, Palatul Parlamentului

Romániában egy hét után először haladta meg vasárnap a kétszázat az újonnan igazolt koronavírus-fertőzések száma, amit a média az óvintézkedések május 15-e utáni lazításával hozott összefüggésbe.

Az utóbbi 24 órában 213 embernél mutatták ki a SARS-CoV-2 vírust, ami csaknem 30 százalékkal haladja meg a napi megbetegedések utóbbi héten regisztrált átlagát. Romániában az eddigi 18 ezer 70 igazoltan koronavírus-fertőzött közül 1179-en haltak meg, 11 ezer 399-et gyógyultnak nyilvánítottak. Az országban április 29-én tetőzött a járvány több mint 7700 nyilvántartott aktív esettel. Számuk azóta 5500 alá csökkent.

A Digi 24 hírtelevízió felhívta a figyelmet, hogy a rendkívüli állapot feloldása utáni első fertőző gócok egészségügyi intézményekben jelentek meg: a dél-romániai Olt megyében a mentőszolgálat 18 ápolójának koronavírustesztje bizonyult pozitívnak, a moldvai Jászvásár (Iasi) két kórházában 19 alkalmazottnál és 13 páciensnél mutatták ki a fertőzést a napokban. Az erdélyi Szászsebes (Sebes) városi kórházában hat alkalmazott fertőződött meg.

A járvány újraéledésének kockázataként tekintenek Romániában arra is, hogy az utóbbi tíz napban a külföldön élő román állampolgárok újabb hulláma indult haza. Romániában a május 14-én véget ért rendkívüli állapotot veszélyhelyzet váltotta fel: azóta nem hatósági karanténba, hanem csak otthoni elkülönítésbe küldik a külföldről érkezőket. Az utóbbi héten 46 ezerrel nőtt – és így ismét 60 ezer fölé emelkedett – Romániában azok száma, akik otthonukban várják, hogy leteljen a betegség lappangási ideje.

 

Előző sztori

A hosszú távú védekezés alapfeltétele a megfelelő mennyiségű és minőségű készlet

Következő sztori

AstraZeneca-vezér: bízunk benne, hogy sikeres lesz az oltóanyag

Legutóbbi hasonló cikkek