Írjon nekünk
Nemzeti Konzultáció

Sport

FK-siker a járvány utáni első szegedi futballmérkőzésen

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/nikolenyigaborviktor.jpg

Megjelent:

Az FK 1899 Szeged 7-0-ra legyőzte a St. Mihály csapatát a koronavírus-járvány utáni első szegedi labdarúgó-mérkőzésen vasárnap a tápéi KÉSZ Sport Arénában. A találkozó apropóját a Molnár Zsozsi” lelátó újraavatása szolgáltatta.

A mérkőzést megelőzően Nógrádi Tibor, az MLSZ Csongrád megyei igazgatója ünnepélyes beszédet tartott, amelyben megemlítette, hogy a 2000-es években, valamint a 2010-es évek elején a szegedi labdarúgás sajátos helyzetben volt, hiszen az FK 1899 Szeged forradalmi lendülettel, nagy bátorsággal, de egyúttal nagy méltósággal és tisztességesen képviselte a szegedi futball hagyományait.

Kiemelte, ez az értékmegőrző tevékenység hozzájárult ahhoz, hogy a szegedi labdarúgás helyzete konszolidálódott.

Fotó: FK 1899 Szeged

Nógrádi emlékeztetett, ennek az időszaknak aktív részese volt a legendás szurkoló, Molnár Zsolt, akinél súlyos betegséget diagnosztizáltak a 2011/12-es idény során. – Hátborzongató volt, ahogy az ultrák abban az idényben nemcsak a Szegedet éltető dalokat énekelték, hanem meccsről meccsre skandálták a „Gyógyulj, Zsozsi, gyógyulj!” rigmust, amelynek hatására Zsolt nagyon sokáig küzdött az életéért, de végül elveszítette a harcot betegséggel szemben – emlékezett vissza.

Az MLSZ Csongrád megyei igazgatója elmondta, az FK Szeged 2013-ban tao-beruházásának köszönhetően megépítette azt a lelátót, amely a legendás szurkoló nevét őrizte a Felső Tisza-parti stadion műfüves pályáján. 2019-ben az új kézilabdacsarnok építése miatt el kellett bontani, de az FK Szeged és a St Mihály egyezséget kötött, amelynek értelmében Tápéra került a lelátó, így nyílt lehetőség a tribün másodszori felavatására is.

Összetartó erő

– Zsozsi nemcsak szurkolótársam volt, hanem jó barátom és szomszédom is. Hatalmas összetartó ereje volt. Mindenki megtisztelve érezte magát, aki a barátjának mondhatta őt – emlékezett Molnár Zsoltra Érdi Zsolt, a Majestic Ultras tagja.

A barátságos mérkőzés első félidejében Dóra János mesterhármast szerzett, majd a fordulást követően Makai Árpád és Csuka Tamás is duplázott, így 7-0-s FK-sikerrel zárult a koronavírus-járvány utáni első szegedi labdarúgó-mérkőzés.

Fotó: FK 1899 Szeged

 

Nem állt meg az élet

Herczeg Gábor, az FK Szeged vezetőedzője a mérkőzést követően elmondta, csapata a karantén alatt sem tétlenkedett, a játékosok egyéni edzésmunkát végeztek. – Minden játékos kapott egy futóprogramot, amit egyénileg elvégezhetett. Ezen túl, amint azt a kijárási korlátozás megengedte, elkezdtünk közösen edzeni, eleinte kis csoportokban, majd az egész csapattal. Így már egy hónapja mozgásban vagyunk – nyilatkozta Herczeg.

A szurkolók csapata a megye II. 13. helyén állt, amikor a bajnokság félbeszakadt. A tavaszi produkcióval kapcsolatban van némi hiányérzete a trénernek. – Tavasszal mindössze három meccset tudtunk játszani: a listavezető Apátfalva elleni szép helytállást két bátortalan produkció követte, így nem tudtunk elindulni a tabella első felébe, ahol végezni szerettünk volna.

Herczeg megemlítette, ez az időszak most tökéletes arra, hogy összerázódjon a társaság a pályán és azon kívül is. – A megszokott menetrend szerint edzünk tovább és folyamatosan kötünk le további edzőmeccseket. Szombaton 11 órakor például a Zákányszék csapata látogat el hozzánk – fogalmazott a tréner.

Fotó: FK 1899 Szeged

Ott folytatnák, ahol abbahagyták

Schmidt Dániel, a St. Mihály vezetőedzője elmondta, a kijárási korlátozás idején játékosai saját belátásuk és igényeik szerint edzettek egyénileg. Megemlítette, hogy a keret két hete közösen készül, a tréningek a játékosság jegyében zajlanak, egyelőre nem terveznek újabb edzőmeccseket.

A St. Mihály a 14. helyen állt, amikor a bajnokság félbeszakadt. A csapat három tavaszi mérkőzéséből kettőt megnyert: a Csanyteleket 1-0-ra, az FK Szegedet 3-0-ra győzte le.

– Sajnáltam, hogy véget ért a bajnokság, szerintem a legtöbb csapat ugyanígy gondolja. Reméljük, hogy a következő szezonban ott folytatjuk, ahol abbahagytuk – zárta gondolatait.

Tovább olvasom

Sport

Germán Tamás: Nincs megtiltva, hogy nyerjünk Szombathelyen

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/nikolenyigaborviktor.jpg

Megjelent:

Szerző:

Tovább olvasom

Sport

Egy kiállítás okozta az SZVSE vesztét

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/nikolenyigaborviktor.jpg

Megjelent:

Két forduló után pont nélkül állnak a vasutasok.

Tovább olvasom

Sport

Továbbra is nyeretlen a Szeged-Csanád GA

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/nikolenyigaborviktor.jpg

Megjelent:

Szerző:

A Szeged-Csanád Grosics Akadémia 1–1-es döntetlent játszott hazai pályán a Szentlőrinccel a Merkantil Bank Liga 3. fordulójában.

Tovább olvasom

Aktuál