Vélemény

Vállalhatatlanul gyenge cikk jelent meg a Media1-en Szegedről

Vállalhatatlanul gyenge cikk jelent meg a Media1-en Szegedről

2020. március 12., csütörtök
Vállalhatatlanul gyenge cikk jelent meg a Media1-en Szegedről

A lap eddig sem tűnt túl alaposnak, gyakran írnak pletykákról is, de ez a mai cikk hemzseg a már régóta és egyértelműen cáfolt állításoktól.

A Media1 "cikket"

írt

Szeged médiahelyzetéről, vagyis valami cikkszerűt (amelynek "összefüggéseit" inkább csak kimásolta Botka László újságjából). Az alaposságról és a "cikk" objektivitásáról annyit, hogy a tényfeltárás közepette nem sikerült senkit megkérdezni azok közül, akikről írnak. Pontosabban, egyáltalán nem látszik a "cikkből", hogy erre akár csak kísérletet is tett volna a kolléga, aki minden bizonnyal még a pálya elején járhat. A legeslegelején. A "Fidesz-közelből érkezik a Szeged365 néven induló új hírportál főszerkesztője" című írás elsősorban azt

az új hírportált

igyekszik kétséget kizáróan "beütni jobbra" és lehúzni, amelyet egyszerűen csak "álfüggetlennek" titulál a szerző. Mindezt arra alapozva, hogy ennek a lapnak a főszerkesztője Kisházi Sándor, aki Nemesi Pál politikai kampányát segítette. És? Egy reklám- és marketing szakember, aki kap egy megbízást, azt azonnal azonosítani KELL a megrendelővel? (Nem.) A Szeged.hu például mitől más? Az vállaltan Botka László "újságja", ami olyan távol van a függetlenségtől és az objektivitástól, mint a Media1 szerzője attól a szakmától, amit újságírásnak hívnak. A kolléga kitartóan terjeszti azt a vágyvezérelt álhírt is, miszerint megszűnik a SzegedMa. Ezt többször cáfoltuk, egyebek mellett neki is, de ezt természetesen kifelejtette a "cikkéből":

A Media1 szintén terjeszti azt az álhírt is, miszerint változás lenne a SzegedMa vezetésében, és a főszerkesztő Kapitány Gergely visszatérne Pécsre. Ezt szintén cáfoltuk már, amit

a Szegeder meg is írt

(csak Botka László újságja nem hajlandó elfogadni a valóságot politikai okokból és ezek szerint a Media1). Mindössze arról van szó, hogy Kapitány 20 éves tapasztalattal rendelkezik, és külsős tanácsadóként elvállalt egy szakmai feladatot Pécsett. A Media1 szerzője

elegánsan nem vesz tudomást

arról a bejelentésünkről sem, hogy SzegedmAPP néven új applikáció fejlesztésébe kezdtünk annak érdekében, hogy minél egyszerűbben, gyorsabban és "kattintás nélkül" is hírekhez juthassanak a szegediek.

Mindenki nyerhet, a propaganda veszíthet

Mi abban hiszünk, hogy ha minél színesebb és sokoldalúbb Szeged médiatérképe, annál jobb az olvasóknak. Éppen ezért sok sikert kívánunk Kisházi Sándoréknak és Nemesi Pál készülő lapjához is, amelynek hírét ő maga hozta nyilvánosságra a közösségi oldalán! Sok sikert kívánunk a Szegedernek is, amellyel semmiféle "egymásnak feszülés" nincs; sőt! Úgy gondoljuk, hogy minden szegedi csak nyerhet azzal, ha színesedik a helyi médiakínálat. Az is igaz ezzel együtt, hogy a médiakínálat szélesedésével a propaganda veszíteni fog. Ennek azonban mindenki csak örülhet, aki igazi hírekre kíváncsi.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.