Sport

Örökké emlékezetes második félidővel nyert a Szeged

Örökké emlékezetes második félidővel nyert a Szeged

2020. február 16., vasárnap
Örökké emlékezetes második félidővel nyert a Szeged

A második félidőben 9 góllal volt jobb a Szeged a PSG-nél.

Ősszel Párizsban

a szegedieknek sokáig esélyük volt akár a meccset is megnyerniük, de a második játékrészben hullámvölgybe kerültek és 13 perc alatt 1 gólt dobtak, ami megpecsételte a sorsukat és 30-25-re kikaptak. A csoportban mindkét csapatnak 18 pontja van, a listavezető Barcelona mögött 2 ponttal vannak lemaradva, a negyedik Aalborg 7 ponttal van mögöttük, azaz az már biztos, hogy a harmadik helynél egyikük sem végezhet.

I. Félidő

A szegediek érzékeny veszteséget szenvedtek a meccs előtti utolsó edzésen. A szezon előtt éppen a párizsiaktól érkező Luka Stepancic bokája megsérült, így nem került be a meccskeretbe, ahogy Dimitrij Zsitnyikov válla sem jött rendbe, ő is a lelátóról szorított a társaknak. Mario Sostaric és Nedim Remili találatával indult a meccs, majd ahogy azt várni lehetett mindkét oldalon kemény, szigorú védekezéssel nyitottak a csapatok, így hosszú gólcsenddel folytatódott. Ebben elévülhetetlen érdemeket szerzett Mikler Roland, aki sorozatban fogta a párizsi próbálkozásokat. A másik kapuban közel sem volt ilyen nehéz dolga Vincent Gerardnak, mivel a szegedi lövések többsége a kaput sem találta el. A majd 6 perces gólcsendre a januári Európa-bajnokság legjobbja, a norvég Sander Sagosen tett pontot, de csak a párizsiak oldalán. A védekezéssel és a kapusteljesítménnyel nem volt gond hazai oldalon, de 8. percig tucatnyi ziccert hibáztak a Pick játékosok. Ezen az oldalon egy újabb Mario Sostaric gól zárta le a góltalan időszakot, egy remekbe szabott kínai figurával.

(10. perc 2-2)

Párizsi időkérés után két elhibázott szegedi támadást kihasználva megléptek kettővel a vendégek, de az előnyük gyorsan elillant-Bánhidi Bence és Jonas Kallman góljával ismét egyenlő volt az állás. Továbbra is a stabil és kemény védekezést vette alapnak mindkét csapat, ráadásul a legveszélyesebbek játékosok külön őrzőt is kaptak. Továbbra sem akart összeállni a szegediek támadása, ráadásul a hibákból rendre gyorsan került a kapu elé az ellenfél, így a 20. percben Luc Abalo góljával már hárommal ment a PSG. Jöhetett a szegedi időkérés.

(20. perc 7-10)

Hiába az edző tanácsok, a különbség nem akart csökkenni. Pedig az esély megvolt rá, de a szegedi lövések továbbra is a kapu környékén, vagy a kapuson haltak el. Egészen a 28. perc elejéig a rengeteg technikai hibával saját magától vette el a lehetőséget. A félidő hajrájára azonban csak sikerült minimálisra csökkenteniük a hátrányukat, azonban a várt fordulatot ez sem hozta meg, sőtNedim Remili góljával már néggyel mentek a párizsiak A végén Joan Canellas is betalált és mivel Mikkel Hansen félpályáról ugyan a kapuba talált, de azt nem adták meg a bírók, maradt a három gól a két csapat között

(I. félidő: 15-18)

II. félidő

A második félidőre a meccset remekül kezdő, de a későbbiekben elbizonytalanodó Mikler Roland helyett Mirko Alilovic jött a kapuba, de a csere sem hozott fordulatot. A két Karabaticcsal, Nikolával és Lukával nem tudtak mit kezdeni a szegediek, sőt, egy percen belül Stefan Sigurmannsson és Bogdan Radivojevics is büntetőt hibázott. Mindketten "hidegen", a padról érkeztek, ráadásul a szerb fejbe találta Vincent Gerard kapust, amiért azonnal piros lapot kapott-tegyük hozzá, hogy a szélső jókora kötéssel a bal bokáján lépett pályára és a járásán is látható volt, hogy miért nem játszott addig egyetlen percet sem.

Rendezni kellett a sorokat, mert Mikkel Hansen góljával már hat volt az egyre jobban lendületbe jövő párizsiak előnye, így időt kért Juan Carlos Pastor. A spanyol mester szavai most "betaláltak" és a közönség által űzött szegediek megrázták magukat. A 40. percre visszajöttek a meccsbe, miután kettőre csökkent a hátrányuk.

(40. perc: 20-22)

Érezhetően megfogta és gödörbe rakta a PSG-t a szegediek ritmusváltása, ráadásul előbb Jorge Maqueda, majd Mario Sostaric is egész pályás góllal "lökte még mélyebbre" a vendégeket. És ha egy üzlet beindul. Előbb Dean Bombac kígyózott be a védők között ziccerig és lőtt a kapuba, majd Mario Sostaric robogott végig a pályán és egyenlített. Mínusz hatról egyenlő, 7 perc alatt.

(44. perc 23-23)

Érett a szegedi vezetés, amire újabb három percet kellett várni. ElőbbNedim Remili a kapufát találta el, majd az ellenakció végén hétméterest lőhetett Mario Sostaric. A meccs egyik legjobb szegedi játékosa pedig most is biztos kezű volt, így a hazaiak az első perc után vezettek újra.

(47. perc 25-24)

Nem adta olcsón a bőrét a PSG. Pillanatok alatt ritmust váltottak és előbb egyenlítettek, majd a vezetést is átvették. A vezetés átvételében védéseivel nagyban hozzájáruló, de fáradni látszó Mirko Alilovicsot, Mikler Roland váltotta a kapuban, ami jó húzásnak bizonyult. Az előny továbbra is a vendégeknél volt egy góllal, de az egyenlítés rendre sikerült szegedi oldalon. Sőt! Az 56. perc elején már a vezetésért támadhatott a Pick, Joan Canellas szemfüles passza után Jonas Kallman ziccerben fordulhatott kapura és lélektanilag is fontos pillanatban szerzett gólt.

(56. perc: 29-28)

A véghajrában felváltva estek a gólok, ami az előnyben lévő Szegednek kedvezett. Másfél perccel a vége előtt Sander Sagosen lövését védte Mikler Roland, így a két gólos vezetésért mehetett a MOL-Pick Szeged. A meccs legeredményesebb szegedi játékosa, Joan Canellas betalált a francia kapuba, majd a támadásukat siettető franciák újabb lehetőséget szúrtak el és a spanyol légiós újabb góllal koronázta meg saját és csapata teljesítményt.

(60. perc: 32-29)

KÉZILABDA

Férfi Bajnokok Ligája, CSOPORTKÖR 12. FORDULÓ A-CSOPORT

MOL-PICK SZEGED–PSG HB (francia) 32–29

(15–18)

Szeged, 3200

néző.

V:

Madsen, Mortensen (dánok)

SZEGED:

MIKLER – SOSTARIC 7 (3), MAQUEDA 5, Bánhidi 2, Källman 2, Bodó, BOMBAC 3.

Csere:

Alilovic (kapus), CANELLAS 10, Gaber 1, Kaspárek, Henigman 2, Sigurmannsson, Radivojevics

Edző:

Juan Carlos Pastor

PSG:

GERARD – Abalo 3, Remili 6, SAGOSEN 5, L. Karabatic 2, M. HANSEN 7 (3), Nahi 4.

Csere:

Morros, N. Karabatic, Syprzak 2, Ekdahl, Kempf

Edző:

Raúl González

Az eredmény alakulása.

7. perc: 1–2. 11. p.: 2–4. 15. p.: 5–6. 20. p.: 7–10. 24. p.: 10–13. 27. p.: 12–15. 33. p.: 15–19. 36. p.: 15–21. 41. p.: 21–22. 43. p.: 23–23. 47. p.: 25–24. 50. p.: 26–27. 56. p.: 29–28

Kiállítások:

8, ill. 6 perc

Hétméteresek:

5/3, ill. 4/3

MESTERMÉRLEG Juan Carlos Pastor: –

Az első félidőben meggyűlt a bajunk ellenfelünk szilárd védelmével, amely mögött Vincent Gerard bravúrok sorozatát mutatta be. Győzelmünk kulcsa a szünet utáni fegyelmezett védekezésünk volt, elsősorban ennek köszönhetően fordítottunk hatgólos hátrányból. Tartásunkat bizonyítja, hogy Bogdan Radivojevics piros lapos kiállítása után sem tört meg a lendületünk. Az utolsó öt percben mindkét csapatnak volt esélye a győzelemre, döntőnek bizonyult, hogy a kritikus pillanatokban kihasználtuk helyzeteinket, míg ellenfelünk sorra rossz döntéseket hozott.

Raúl González: –

Az első félidőben feszesen védekeztünk és eredményesen támadtunk. A térfélcsere után hatgólos előnyt herdáltunk el, ám el kell ismernem, hogy ebben az időszakban ellenfelünk fantasztikus teljesítményt nyújtott. Győzelmével a Szeged lépéselőnybe került velünk szemben, a két hátralévő mérkőzésünkön azonban még kiharcolhatjuk az A-csoportban a második helyet. https://www.facebook.com/szegedma/videos/197610341445137/  

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.