Írjon nekünk

Közélet

Meg sem lepődünk: esik az eső, úszik a város

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/kibedipeter.jpg

Megjelent:

Évszaktól függetlenül vízben áll Szeged, ha nagyobb eső éri el a várost. Nem volt ez másképp kedden sem.

Olvasóink többször jelezték és mi is tapasztaltuk, hogyha nagyobb eső áztatja Szegedet, kisebb “kacsaúsztatók” keletkeznek a város útjain. Korábban az általunk megkérdezett szakemberek azt mondták, hogy ez többnyire az úthibák, kátyúk, a hanyag kivitelezés, illetve a nem megfelelő vízelvezetés miatt alakul ki.

(Fotók: Kovács Ferenc)

A tavalyelőtt felújított és átadott Tisza Lajos körút és a Szentháromság utca kereszteződése már-már állandó “medence”. Itt nagyobb eső sem kell ahhoz, hogy bokáig gázolva a vízben lehessen csak átjutni a zebrán. Többször írtunk róla, megoldás továbbra sincs.

Az út túloldala sem fest jobban.

A tér túloldalán, a Dóm tér bejáratánál is évek óta vastagon áll a víz nagyobb esőzések idején.

Ha nem lenne elég az úttesten kerülgetni a tócsákat, akkor a járdán is lavíroznunk kell közöttük.

A Bérkert sor buszmegállója, a Temesvári körútnál. Buszvezető legyen a talpán aki meg tudja oldani, hogy a buszra várók ne legyenek nyakig vizesek. Nyáron még akár kellemes is lehet a kánikulában a nem várt zuhany, azonban télen egy tüdőgyulladás is könnyen összeszedhető.

Az út túloldala, a “tizennyolcemeletes” tövében. A legóvatosabban kanyarodó autók is garantáltan bőségesen áztatják a járdát. Ha valaki arra sétál, az vagy elugrik reflexből vagy száraz lábbal nem ússza meg.

Első ránézésére semmi veszély – a piros lámpánál.

De ahogy zöldre vált a szemafor, jön a vízfüggöny.

Már-már művészien tükröződő tócsa a Szentháromság utca végén. Itt néhány hónapja rakták rendbe a megállót, ezt azonban úgy sikerült összehozni, hogy azóta megáll a víz.

Majd megérkezik a busz és a tócsa járdaszélességűvé nyúlik.

Emlékeznek még, amikor nyáron egy kishajó úszott a felszínén nyáron?

 

 

Hírzóna

Környezetvédelmi játékcsomagot nyertek a vásárhelyi óvodák

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/kibedipeter.jpg

Megjelent:

Szerző:

A MOL helyi érték pályázatán.

Tovább olvasom

Közélet

Ötvenegy kórházban katonák lettek a kórházparancsnokok

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/kibedipeter.jpg

Megjelent:

Szerző:

Az a dolguk, hogy az észrevételeket, igényeket, kéréseket eljuttassák az országos kórházparancsnokhoz,

Tovább olvasom

Közlekedés

Helyére került az első kishajó-kikötő a Partfürdőn

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/kibedipeter.jpg

Megjelent:

Szerző:

300 millió forintos beruházás révén.

Tovább olvasom

Aktuál