Meteor

Kisebb záporokra számíthatunk vasárnap

Kisebb záporokra számíthatunk vasárnap

2020. február 1., szombat
Kisebb záporokra számíthatunk vasárnap

Szombaton az ország döntő részén gyengén felhős idő várható többórás napsütéssel.

Az északkeleti határvidéken is egyre kisebb területen lesz borult az ég. Estétől északnyugat felől átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet, és éjszaka egyre több helyen fordulhat elő gyenge eső, zápor. Az éjszaka második felében azonban nyugat felől jelentősen csökken a felhőzet, és megszűnik a csapadék. Reggel, délelőtt még általában napos idő várható, majd késő délelőttől nyugat felől ismét erősen megnövekszik a felhőzet. Vasárnap délutántól főként az ország északi felén, estétől már keleten is több helyen kell kisebb esőre, záporra számítani. Szombaton a délnyugati szelet még inkább csak a Dél-Dunántúlon, vasárnap a nyugatias szelet azonban már nagy területen kísérik majd erős széllökések, sőt vasárnap néhány helyen viharos szél is lehet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 9 fok között alakul, az Északi-középhegység északi oldalán és a Nyugat-Dunántúlon lesz hidegebb. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 10 és 18 fok között valószínű. MTI

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.