Közélet

Emlődiagnosztikai továbbképzést szerveznek Vásárhelyen

Emlődiagnosztikai továbbképzést szerveznek Vásárhelyen

2020. február 19., szerda
Emlődiagnosztikai továbbképzést szerveznek Vásárhelyen

Immár harmadik alkalommal rendez a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ Hódmezővásárhely–Makó intézménye radiológus szakorvosoknak és mammográfiai asszisztenseknek emlődiagnosztikai továbbképzést Dr. Tabár László vezetésével.

Először 2011-ben a Bristol-Myers Squibb Alapítvány támogatásával valósulhatott meg a Korai stádiumú emlőrák diagnózisa és kezelése című nemzetközi konferencia, majd ezt követően ugyanebben a témában 2013-ban a Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 keretein belül gyarapíthatták tudásukat a résztvevők. Az idei évben pedig újra európai uniós támogatásból a Hatékony Szűrési és Prevenciós Programok Fejlesztése és Tesztelése projekt keretében rendezik meg a továbbképzést, amelynek témája az emlőbetegségek diagnosztikája multimodális megközelítésben. A háromnapos képzésről, amelyet február 20. és 22. között tartanak, fontos megjegyezni, hogy interaktív tanulási lehetőséget is biztosít világszínvonalú technológiák igénybevételével. A támogatásoknak köszönhetően az eddig megvalósult képzéseken nagyszámú szakember tanulhatott, fejlődhetett Dr. Tabár László vezetésével. A most megrendezésre kerülő eseményen is mintegy 50 radiológus fejlesztheti tudását a nemzetközileg is elismert professzor segítségével, aki többek között az automatizált emlőultrahang felvételeit és mammográfiás kép olvasását is tanítja multimodális megközelítésben.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.